galéria megtekintése

„Jobban félek a saját szakmám klikes vezetőitől, mint két tucat idegentől”

13 komment


Hajba Ferenc

Dél-alföldi busz kanyarodik be a körmendi rendészeti szakközépiskola udvarára. A benne ülő menekültek többen is szájvédő maszkban leskelődnek átmeneti otthonukra. Van, aki a győzelem jelét mutatja, mások a papírjaikkal eltakarják az arcukat.

A már érettségizett fiatalok rendészeti szakközépiskolájának udvarában húztak fel sátrakat és raktak le konténerszállásokat azoknak a menedékkérőknek, akiket már regisztráltak Magyarországon, s átestek orvosi szűrővizsgálaton is. Háromszáz embert tudnak elhelyezni Körmenden, bár az intézménynek bőven van még kavicsos placca a sátorépítéshez. Egyelőre azonban nincs rá szükség, néhány csoport érkezett csak más, rettentően zsúfolt menekültszállásokról. A körmendi táborban a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nincsenek gyerekek, csupán felnőtt férfiakat hoztak.

Menekültek érkeznek szerdán az átmeneti otthonba
Földi Imre / Népszabadság

Érkezésük hírére kissé felbolydult a város. Egy helybeli pedagógus szerint inkább felbolygatták, nevezetesen a sajtó, a félelemkeltő híreivel.

 

– A saját szememmel láttam – kezd bele a történetbe egy idősebb férfi a Tesco előtt –, hogy két menekült cigarettáért ment a dohányboltba, öt fotós loholt utánuk. Szembe jött egy idős asszony, látásból ismerem is, a közelbe lakik, a menekültek köszöntek neki, ő meg kedvesen visszaintegetett. Másnap az jelent meg az egyik szélsőséges portálon a kép alatt, hogy az asszonyt csak azért nem erőszakolták meg, mert túl öregnek találták.

A tanár nem mondja meg a nevét.

– Én jobban félek a saját szakmám klikes vezetőitől, mint két tucat idegentől. Két évem van hátra a nyugdíjig.

Aztán hozzáteszi: ha akkor lesz még nyugdíj egyáltalán.

A félelem azért érzékelhető a kisvárosban. Betérünk egy vendéglőbe a menekültszálló környékén.

– Egyedül vagyok a placcon, a konyhások is mind nők – mondja a fiatal pincérnő. – Ha bejön hozzánk egy csoport menekült, legfeljebb sikoltozni tudunk. A konyhások csak akkor vállalják az esti munkát, ha hazakísérik őket.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

– Van valami oka, előjele a félelmüknek? – kérdezzük.

– Tavaly volt egy megalázó esetünk – emlékszik vissza. – Bejött egy idegen két „lefüggönyözött” nővel. Azt kérte számon rajtunk, hogy miért nincs olyan tiszta vécénk, ahol nem tisztátlan keresztények végzik a dolgukat. Mondtam neki, mégiscsak mi vagyunk otthon.

Egy gépész szakmákat tanító szakközépiskolából tizenéves gyerekek özönlenek ki a tanítás után. A fiúk azonnal rágyújtanak, körbeállják a gyufalángot a szélben.

– Most még semmi baj a menekültekkel – bizonygatja a legbeszédesebb srác. – De mi lesz, ha elfogy a pénzük. Betörnek? Rabolnak? Mondják, hogy tegnap este az egyikük húszezreseket pörgetett a Tescóban.

– Én Csákányról járok be a suliba, tegnap hazafelé sokat késett a vonatom, mert migránsokat szedtek le a rendőrök a szerelvényekről. Azt hallottam, negyven menekült vonattal akart átmenni a határon – toldja meg egy piercinges diák.

A városban járőröző rendőrök nem beszélnek az újságírókkal, egyikük azonban nem állja meg szó nélkül, hogy helyesbítse a fiú szavait, miután a szökésekről kérdezem.

– A negyvenet felezze el és vonjon le belőle tizennyolcat – magyarázza. – Na ennyien akartak vonattal továbbállni. Igaz, a zöldhatáron gyalog is le akartak lépni néhányan.

Innen alig tíz kilométerre van az országhatár. Az osztrákok prüszkölnek is azért, hogy itt alakítottak ki tábort a magyarok.

Az egyik presszóban két menekült kólázik.

– Szíriából szöktem – magyarázza nagy gesztussal az egyikük.

– Tegnap még afgán voltál – veti oda neki egy fröccsöző ember a szomszéd asztaltól. A húszas évek elején járó szír nem figyel rá. Azt írja körül németül és angolul, hogy már csaknem fél éve úton van.

– Elég volt a menekülésből. Ha itt befogadnak, maradok Magyarországon – jelenti ki.

– Mennyit tud Magyarországról? – faggatjuk.

– Amennyit te Szíriáról – feleli.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A társa szerint igen rendesek a magyarok. Jó az étel a táborban, igaz, ő nem gyakorolja a vallását, megeszi a disznót is, de aki nem, az halat kap helyette. A konzerveken van egy pirossal áthúzott disznófej, azt a húst mindenki megeheti.

Az ideiglenes szálló melletti utcában egyre több a fotós és az újságíró. A magyarok mellett feltűnnek az osztrákok is. Ők nem értik, miért az aggodalom.

– Itt csak néhány menekültet látni, gyertek el Grazba, ott aztán találkozhattok velük – invitálnak bennünket a kollégák. Egyelőre mindenki marad, „csőre töltött” kamerákkal várja, hogy újabb csoportok érkezzenek.

A belvárosban is sok a térfigyelő kamera. Az önkormányzat kérte, hogy a rendőrség folyamatosan pásztázza Körmendet, mely a régi időkben büszke határőrváros volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.