Jobb, ha a bíró megy a diákokhoz, mint ha a diák a bíróhoz

Az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében indított előadássorozatot középiskolákban az Országos Bírósági Hivatal. Elsőként a Kúria elnöke látogatott el a Lauder gimnáziumba.

Tenni kell azért, hogy a fiatalok, a "jövő generációi" megismerjék azokat a jogvédő intézményeket, amelyek az ő elemi érdekeiket is védik a társadalomban – hangoztatta a Kúria elnöke, amikor egy rendhagyó iskolai óra keretében előadást tartott hétfőn a budapesti Lauder gimnáziumban.

Darák Péter az átlátható, nyitott igazságszolgáltatási program első állomásán a diákok előtt arról beszélt, hogy a szabadságnak vannak határai, ez pedig mások jogainak a sérelme. Úgy fogalmazott, mindaddig, amíg nem sértjük mások jogos érdekeit, addig azt kezdünk az életünkkel, amit akarunk, ez az emberi szabadság, önállóság. Hozzátette: ez a szabadság a 18 év alatti diákokat persze korlátozottabb formában illeti meg.

Arról is beszélt, világosan különbséget kell tenni a vélemények és a tények között; ez utóbbival nagyon óvatosan kell bánni, mert azokról könnyen kiderülhet, hogy hamisak. Elmondta, a vélemény az emberi szabadság körébe tartozik, "az szívünk joga", ha azt nem lekicsinylő vagy megalázó módon fogalmazzák meg.


Az Országos Bírósági Hivatal által szervezett iskolai órán a diákok eljátszották egy konkrét büntetőper tárgyalását; a tanulók talárba öltözött ügyészként, valamint védőként, tanúként és vádlottként beszélhettek, érvelhettek a bírói pulpitusként szolgáló tanári pad előtt.


A Kúria elnöke az óra után újságírói kérdésekre arról beszélt, fontos, hogy a diákok megismerjék azokat az intézményeket, amelyek a társadalom békéjét, és adott esetben az ő érdekeiket is védik. Hozzátette: jobbnak tartja, ha a bírók jönnek el egy iskolába megmutatni, milyen egy tárgyalás, mintha ilyen ismeretek hiányában egy diák kényszerül arra, hogy a tárgyalóteremben megjelenjen.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében indított előadás-sorozatot a középiskolákban a nyitott igazságszolgáltatás jegyében, ennek volt első állomása Darák Péter előadása.

A diákok a program keretében tájékoztatást kapnak a hatalmi ágak megosztásáról, a bíróságok igazgatásáról, a bírói függetlenségről és mentelmi jogról, a bíróvá válásról, a bírósági szervezeti rendszerről, a tanácsok összetételéről, a büntető, polgári, közigazgatási, munkaügyi bírósági eljárásokról, továbbá alapvető eljárási jogaikról és kötelezettségeikről. 

Darák Péter előadást tart a diákoknak
Budapest, 2012. november 12. Darák Péter, a Kúria elnöke tart előadást Hogyan válhatunk jogtudatos állampolgárrá címmel a Lauder Javne középiskola diákjainak 2012. november 12-én. Mellette Vaskuti András kúriai bíró, egyetemi tanár (j), valamint az iskola talárba öltözött diákjai ülnek. Az előadással kezdődött a Nyitott bíróság című, középiskolásoknak szánt előadás-sorozat.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.