galéria megtekintése

Bomba üzlet L. Simon barátjának lenni

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 04. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Olykor egyedül indul a versenyben. Ha nem tesz eleget egy meghívásnak, hamarosan újra invitálják, de akkor már szólóban vehet részt állami pályázaton: a HSC Communications Kft. kivételesen szerencsés cég. Igaz, nincs ezzel egyedül az L. Simon László környezetében feltűnő társaságok között.

A HSC Communications Kft. hozzávetőleg 84 millió forint közpénzhez juthatott az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökéhez, L. Simon Lászlóhoz a múltban vagy a jelenben is kötődő intézmények, testületek közreműködésével. (Már ha ideszámítjuk az Ybl-emlékév záróeseményének megrendezéséért még meg nem ítélt hatmillióját, amelyre egyedül pályázik.) Nemrég a Nemzeti Kulturális Alap két kollégiuma írt ki olyan meghívásos pályázatot, amelyre kizárólag L. Simon elhíresült kabinetfőnökének egykori munkatársát hívták meg.

Konkurenciától nem kell tartani
Konkurenciától nem kell tartani
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az NKA támogatásával évről évre kiállítást rendeznek az alkotói támogatásban részesült képző-, ipar- és fotóművészeknek. Az idei tárlat november 21-én nyílt meg a többször átadott Várkert Bazárban. A kiállítást megrendező céget olyan pályázat keretében választották ki, amelyre csupán a későbbi nyertest, a HSC Communications Kft.-t hívták meg. Ennek a társaságnak az ügyvezető tulajdonosa, Bondár Péter is része annak az L. Simon kabinetfőnökéhez, Hornyák Tiborhoz kapcsolódó baráti-ismerősi körnek, amelyről az utóbbi hónapokban számos közpénzes ügylet kapcsán esett már szó a magyar sajtóban.

 

Bondárról a Népszabadság írta meg, hogy egy időben együtt dolgozott Hornyákkal és annak egykori üzlettársával, az elmúlt hónapok során szintén sűrűn emlegetett Kisfalvi Gáborral a Magyar Egyetemi Sajtó Egyesület vezetésében. Hornyák volt az elnök, Kisfalvi a titkár, Bondár pedig az irodavezető.

Azt, hogy miért kizárólag az ismerősi kör tagjának cége jöhetett szóba, az aktuális ügyben illetékes Vizuális Kollégium vezetője, Sturcz János azzal indokolta, hogy „olyan szervezetet kellett keresni, amelyik pár hét alatt nemcsak felveszi 200 művésszel a kapcsolatot, de a tárgyak beszállításáról, a kiállítás megrendezéséről, a műtárgyak fotózásáról, a katalógusként szolgáló honlap elkészítéséről és a megnyitóról is képes gondoskodni. Olyan szervezetben gondolkodtunk, amelyik hasonló feladatokat végzett már az idén. Így esett a választás a HSC Communications Kft.-re.”

Valóban így volt: a cég ötmillió forintot kapott áprilisban, még YCP Communications néven, „egyéb egyedi támogatással” az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumtól országjáró programsorozat, valamint fotó- és rajzpályázat lebonyolítására az Ybl-bicentenárium tiszteletére. A céget akkoriban ugyanez a kollégium meg is hívta a bicentenárium kommunikációs kampányának „megszervezésére és lebonyolítására”, ám a társaság azt válaszolta: nem kíván élni a lehetőséggel. Ám az elutasítás nem szegte kedvét az Építőművészeti Kollégiumnak, Bondár cégét nemrég újabb pályázatra hívták meg. És akkor már konkurenciával sem kellett küzdeni, mert egyedüliként.

Balog és L. Simon 2012-ben a felújítás alatt álló Mátyás templom bejárásakor. A közelben maradt
Balog és L. Simon 2012-ben a felújítás alatt álló Mátyás templom bejárásakor. A közelben maradt
M. Schmidt János / Népszabadság

Mindezen felül a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma még a nyáron megítélt a cégnek négymilliót az „I. Történelmi Borok Fesztiválja című rendezvény megvalósítására”. L. Simon László májusban összeférhetetlenség miatt lemondott az NKA alelnökségéről, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tanácsadóként viszont a korabeli sajtóhírek szerint még az NKA közelében maradt segíteni az elnök, Balog Zoltán humánminiszter munkáját. Lapunk kérdésére, hogy jelenleg is végez-e az alapnál tanácsadói tevékenységet az államtitkár, az NKA későbbre ígért választ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.