Jó fideszes kapcsolatai vannak, de nem Horovitz az esélyes

A kormány aligha bánná, ha személycsere történne a Mazsihisz élén, és Horovitz Tamás váltaná fel a Fidesznek sok kellemetlenséget okozó Heisler Andrást. A választás végkimenetelébe még Feldmájer Péter is beleszólhat.

Vasárnap tartja tisztújító közgyűlését a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) a szervezet Síp utcai székhelyén. A kampány túlcsapott a belső fórumokon. Heisler András elnök heves reakciókat váltott ki azzal a Népszabadságban megjelent elemzésével, amelyben – miközben riválisainak is odacsapott néhányat – az irányításával működő szövetség tevékenységét méltatta. Írására többen is reagáltak. Feldmájer Péter volt elnök például kijelentette, hogy Heisler vezetése alatt a Mazsihisz „kizárólag vesztes csatákat vívott”.

Az ellentámadások hatására Konrád György író lapunknak nyilatkozva bejelentette be, hogy belép a hitközségbe – de csakis akkor, ha Heisler András marad a Mazsihisz elnöke. Konrád később egyik aláírója volt annak a művészek, közéleti személyiségek (többek között Bitó László, Hegedűs D. Géza, Heller Ágnes, Kornis Mihály, Komoróczy Géza, Székhelyi József, Vince Mátyás, Závada Pál) által jegyzett állásfoglalásnak, amely hangsúlyozta: Heisler András kivívta a közvélemény megbecsülését azzal, hogy „méltósággal utasította vissza a sorozatos történelemhamisítást”.

Heislert másfelől azért is támadják, mert a kormánnyal folytatott emlékezetpolitikai vitákban nem viselkedett következetesen. Ettől még kétségkívül a nevéhez kötődik a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kormányzati eseményeinek bojkottja. És több mint valószínű, hogy hasonlóan súlyos konfliktus nem fordulna elő, ha Horovitz Tamás, a debreceni hitközség vezetője lenne a Mazsihisz új elnöke.

Horovitz Tamás Heisler Andrássa
Horovitz Tamás Heisler Andrással
Reviczky Zsolt

Nem egészen két évvel ezelőtt, a Feldmájer Péter megbuktatása után tartott rendkívüli tisztújításon Horovitz egyszer már elindult Heislerrel szemben, de akkor sima vereséget szenvedett. Bár a minap Horovitz egy ellenzéki képviselővel, a liberális Fodor Gáborral tárgyalt, előzőleg kormánypárti politikusok, valamint Lázár János miniszter tanácsadója, Zoltai Gusztáv társaságában mutatkozott.

Jó fideszes kapcsolatai ellenére Horovitz Tamás korábbi kérdésünkre „tényszerűtlennek” minősítette a feltevést, hogy jobboldali irányba szeretné elvinni a Mazsihiszt. Állította, hogy eddig sem kötődött, és a jövőben sem fog kötődni politikai erőkhöz, pártokhoz. A fontos szerinte az, hogy a Mazsihisz jó érdekérvényesítő legyen.

Az elnökválasztásról megkérdeztük Radnóti Zoltán rabbit, aki közölte: Heisler Andrást tartja a legesélyesebb jelöltnek. A rabbi szerint az ő zsidó közösségi, országos és nemzetközi ismertsége, elismertsége kimagaslóan a legnagyobb a hazai zsidó vezetők között. A reálisan gondolkodók számára – tette hozzá Radnóti Zoltán – nem lehet kérdés, hogy ki legyen a honi zsidóság „arca”.

Egyelőre azonban még az is kérdés, hogy hány kihívója lesz Heisler Andrásnak. A már említett Horovitz Tamás hivatalosan elnökjelöltnek számít, ugyanakkor feltűnő aktivitást mutat az utóbbi időben Feldmájer Péter, a Mazsihisz jelenlegi alelnöke is.
Bárkit kérdeztünk hitközségi berkekben, mindenki biztosra vette, hogy elindul az elnöki posztért – kivéve őt magát. Feldmájer nem kívánt nyilatkozni arról, van-e ilyen szándéka. Az elnöki tisztségre a választás helyszínén is lehet jelöléseket tenni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.