Jézus üzent - mondta a fényevő

A Fővárosi Bíróságon megkezdődött a fényevőként emlegetett F. László büntetőpere, akit kislánya éheztetése miatt vádolták meg. Az ügyészség szerint téveszmétől vezérelve, sajátos vallási világnézetet kialakítva, családjával együtt éhezett. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfi tagadta bűnösségét. Azt mondta, Jézus üzent.

A rendőrség 2007. május 18-án úgy talált F. Lászlóra óbudai lakásában élettársa és kislánya társaságában, hogy gyermekével együtt az éhhalál szélén állt. A 36 éves édesanyán már nem lehetett segíteni. A kislányt kórházban kezelték, majd F. László testvéréhez került. A jól felszerelt, példásan tiszta lakásban csak egy valami nem volt: étel.

Fényevő a bíróságon
Fényevő a bíróságon

Az ügyészség az anya halála kapcsán bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást F. Lászlóval szemben, mondván, olyan rossz fizikai és lelki állapotban volt, hogy nem ismerhette fel, hogy élettársának baja lehet. Így segíteni sem tudott neki. A kislány vonatkozásában különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

A büntetőper hétfőn kezdődött a Fővárosi Bíróságon, ahol az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló F. László alig hallhatóan, lassan, vontatottan mesélte el a történteket. Bűnösségét nem ismerte el.

F. László, miként elhunyt élettársa is, több diplomás, több nyelvet beszélő emberek. A férfi egyebek mellett kohómérnök volt, de életvezetési tanácsadással foglalkozó vállalkozást is vezetett, a nő pedig marketing managerként ténykedett. Évekig élt és dolgozott külföldön is. Nem volt szerencséje a párkapcsolatokban, s a munkáját is elveszítette, amikor megismerte F. Lászlót. Attól kezdve megváltozott. Lassan átvette a férfi felfogását, nézeteit, s jól menő vállalkozásaikat feladták – derült ki a tárgyaláson.   

A vád szerint F. László a keresztény, a buddhista és egy Indiában megismert irányzat, Sai Baba tanítása alapján sajátos világnézetet alakított ki magának, s ezen téveszméje vezette. Ennek ugyanúgy része volt a meditáció, mint az, hogy élettársával együtt egy magasabb energiaszint elérésére törekedtek. Ezért az „energiaelszívó” családtagokkal és barátokkal megszakították a kapcsolatot. A teljes megvilágosodáshoz a táplálkozás átalakítására is szükség volt; előbb az élvezeti cikkeket vonták meg maguktól, majd a főbb ételekről is lemondtak, s a folyadék fogyasztására helyezték a hangsúlyt. Szerintük az étkezés teljesen elhagyható.

Időközben, 2005-ben, megszületett kislányuk, Petra. A hatóságok előtt eltitkolták, nem anyakönyveztették, később pedig a kötelező védőoltásokat sem adatták be a kislánynak. A vád szerint „energiaelszívás” miatt nem fizettek közüzemi díjat. 2006-ban elajándékozták családtagjaiknak az ingatlanjaikat és autóikat, mondván, Hollandiába költöznek. A böjtöléstől annyira legyengültek, hogy 2007 májusában – az ismét állapotos – nő elhunyt, F. László és a kislány pedig életveszélyes állapotba került. A közel kétéves kislány fizikailag egy hathónapos csecsemő szintjén volt.

F. László a tárgyaláson arról beszélt, hogy Indiában ismerkedett meg Sai Baba tanításával, amelynek lényege az ego, az önzés leépítése, a vágyak kioltása és az anyagiak háttérbe helyezése. Igen nagy hatással volt rá, s személyes találkozásukkor „materializált”, vagyis semmiből teremtett süteményt adott neki. Hazatérése után ismerte meg élettársát, aki azonosult nézeteivel.

Elmondása szerint ők hárman szentek; élettársa Szent András, Petra lánya Szent Péter ő maga pedig Pál apostol reinkarnációja. Mindezt Jézus üzente gondolati úton élettársának, amikor összeköltöztek. Azt is az Úr üzente, hogy Petrát a saját biztonsága érdekében nem kell orvoshoz vinni, mert az orvos feketemágus, s ártást küld a gyerekre. Petrát védeni kellett, mert küldetése van. Ő fogja elvinni az embereknek a karmájukat – fejtette ki F. László.

Beszélt arról is, hogy társával tisztítókúrákat, böjtöket tartottak. A kúra több hétig tartott, ebből három hétig csak ásványvízen, és Jézus által energetizált vízen éltek. Előbb ő lett rosszul, majd társa is legyengült. Csak akkor tudta meg, hogy meghalt, amikor a mentősök megmondták. Kérdésre, hogy ez idő alatt, amikor magukat sem tudták ellátni, mit csinált a lakásban a kislány, azt mondta: játszott és aludt. Állította, soha nem sírt azért, mert éhes lett volna. Úgy gondolta, édesanyja szoptatta. Mert a lány, ha éhes volt, átment az anyjához. Azt már nem tudta megmondani, hogy ez akkor is így volt-e, amikor az anya már órák óta halott volt. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

Sai Baba, a szent

Bhagavan Sri Sathya Sai Baba 1926. november 23-án született - tudhatjuk meg az internetről. Hívei leírása szerint egész életét Isteniségének megnyilvánulásai jellemzik. Már világra jöttét is csodálatos események kísérték: születésekor a házban lévő hangszerek maguktól kezdtek játszani. Később kobrát találtak a takaró alatt, amin újszülöttként feküdt. Isteni mivoltja ezek szerint már gyermekkorában kiütköztek, hiszen azonosnak érezte magát minden élőlénnyel, és irtózott attól, hogy tápláléknak szánva megölik a madarakat és az állatokat.

Határtalan részvétről tett tanúbizonyságot - olvashatjuk tovább. Nyolcévesen a korabeli gyerekekből csoportot szervezett Istent dicsőítő dalok éneklésére, és saját szerzeményű bhajanokat (szent dalok) tanított társainak. Már fiatal korában csodálatos erők birtokában volt. Istentiszteletek után például egy üres zsákból - prashadot - áldott ételt, édességet osztott. Előre megjósolt későbbi eseményeket, különböző tárgyakat teremtett elő a semmiből.
Hozzátartozói, attól tartva, hogy természetfeletti képességei egy, a testét megszálló gonosz szellemnek tulajdoníthatók, különböző eszközökkel - többek közt fizikai kínzásokkal - igyekeztek kihúzni belőle a vélt szellemet.

Hívei számára megnyugtató, hogy a kínzásokat és megpróbáltatásokat Baba nyugalommal viselte. E kísérletek során kinyilvánította magáról, hogy Ő az újjászületett Shirdi Sai Baba. Mindaddig a dél-indiai Puttapartiban nem hallottak Shirdi Sai Babáról, Aki a tőlük ezer km-re, északnyugatra fekvő Shirdiben élt és tevékenykedett. 14 évesen, 1940. Október 20-án kijelentette, hogy többé nem tartozik a családjához, és levetve a magára öltött Maya (illúzió) köntösét, követőihez csatlakozik, hogy beteljesítse Isteni Küldetését.

Ma, írják hívei az interneten, Prasanthi Nilayam - elsőszámú tartózkodási helye - a tiszta lelkiség kimagasló fellegvára, ahová végeláthatatlan sorokban érkeznek, a hívők - fajtól, nemzetiségtől, származástól és társadalmi helyzettől, hovatartozástól függetlenül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.