Jelentősen nőtt az önkormányzatok adóssága

A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint egy év alatt több mint 16 százalékkal nőtt az önkormányzatok adóssága; a legkevesebb tartozást a XIII. kerület halmozta fel.

Az intézet csütörtökön az MTI-vel azt közölte: míg tavaly a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek adóssága összesen 386 milliárd forint volt, addig 2011-re ez 16,6 százalékkal, 450 milliárd forintra növekedett. Ez azt is jelenti, hogy míg tavaly átlagosan 109 ezer 238 forintnyi adósság jutott egy lakosra, addig az idén már 130 ezer 892 forint.

Az összegzés szerint a leginkább eladósodott önkormányzatok viszont nem növelték akkora ütemben a tartozásukat, mint azok, amelyek kisebb adósságállománnyal rendelkeztek. Ennek nyomán - mint írták - arra lehet következtetni, hogy a jövő évben várható szigorúbb hitelfelvételi szabályok miatt sok önkormányzat még az idén igyekszik felduzzasztani a forrásait. Ezt az is alátámasztja, hogy ezeket a kölcsönöket jellemzően nem működésre, hanem beruházásra, fejlesztésre vagy éppen felhalmozásra fordítják - tette hozzá az intézet.

Kitért arra: a legnagyobb arányú adósságcsökkentést végrehajtó XXIII. kerület "ortodox" kiadáscsökkentésre épülő költségvetési politikájának köszönhette a sikert. A jól teljesítők közül kiemelték a XIII. kerületet, ahol az intézet közlése szerint már tavaly is a legalacsonyabb volt az egy főre jutó adósságállomány; ez 2011-ben mindössze 654 forintra csökkent, miközben még növelni is tudták az önkormányzati intézményfejlesztésre fordítandó összeget. Az V. kerületben ugyanakkor az egy főre jutó adósságállomány meghaladja az 500 ezer forintot - írták.

A Magyar Progresszív Intézet megállapította azt is, hogy a megyei jogú városok és a budapesti kerületek szociális helyzetének vizsgálata szerint az átlagnál nagyobbak a szociális feszültségek olyan volt iparvárosokban, mint amilyen Dunaújváros vagy Tatabánya. Mindkét városban az átlagosnál magasabb a munkanélküliek és a rendkívüli gyermekvédelmi ellátásban részesülők aránya, és ezek a települések a teljes, illetve az egy főre jutó adósságállomány tekintetében is a lista második felében találhatók. Dunaújvárosban mindezek mellett az átlagosnál magasabb a nyilvántartott álláskeresők száma és az egy főre jutó jóléti juttatások összege. Ez tehát a felmérés szerint azt is jelenti, hogy a rendszerváltozás okozta szociális nehézségeket a mai napig nem sikerült megfelelően enyhíteni.

Az összes adat elemzése után az intézet az idén is összeállította az önkormányzatok összesített rangsorát: 2010-hez hasonlóan az idén is a XIII. kerület áll az első helyen, megelőzve Nyíregyházát és Kecskemétet. Tavalyhoz képest nincs változás abban sem, hogy Hódmezővásárhely, Sopron, Pécs, Dunaújváros, Szolnok, Kaposvár és az V. kerület az utolsók között van, elsősorban az egy főre jutó magas, átlagosan több mint 200 ezer forintos adósságállomány miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.