Jávor: a kormány függesszen fel minden együttműködést Oroszországgal

Jávor Benedek szerint negyedszázaddal az után, hogy Magyarország lemondott a bős-nagymarosi beruházásról, a kormány a paksi erőmű bővítésével újra ahhoz mérhető, rendkívül költséges, az országot pénzügyi rabságba és energetikai függőségbe döntő beruházást kezdeményez.

Az Együtt-PM szövetség európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Szentendrén az Együtt2Keréken elnevezésű rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a dunakanyari helyszín szimbóluma annak, hogy Magyarország egyszer már képes volt egy értelmetlen, drága és felesleges beruházásért majdnem tönkretenni a természeti értékeket.

Hozzátette: a paksi bővítés nem csak energiaügy, mert kísérő létesítményekre is szükség lesz, például szivattyús energiatározóra - vélhetőleg valahol a Dunakanyarban - vagy egy duzzasztóműre a Dunán, a Bács-Kiskun megyei Fajsznál.

Úgy tűnik, Magyarország a biztonságpolitikában is az unortodox megoldások híve, ez azonban nem a magyar emberek és nem Magyarország érdeke - jelentette ki Jávor Benedek.

Azt mondta: az Együtt-PM követeli, hogy amíg nem rendeződik az ukrajnai helyzet, a kormány azonnali hatállyal függesszen fel minden tárgyalást, együttműködést és egyezmények megkötését Oroszországgal, és Európai Unióval együttműködve keresse meg a módját, hogyan teremthető meg az ország energetikai függetlensége.

Szelényi Zsuzsanna EP-képviselőjelölt szerint Magyarország 10 éves európai uniós tagságának alkalmából az is megállapítható, hogy "nem jól sáfárkodtunk a lehetőségekkel". Az uniós pénzek felhasználásáról szólva közölte: Lázár János államtitkár megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a kormány "zsákmánynak tekint" minden olyan külföldi forrást, amely a magyar emberek jóléte érdekében az országba érkezik.

"Ez a kormány magának akarja a pénzeket, és a saját érdekeit Magyarország érdekeinek tünteti fel" - mondta, hozzátéve, ezért az Együtt-PM az Európai Parlamentben olyan politikát képviselne, amely "nem a magyar kormány vagy Orbán Viktor személyes érdekeit, hanem az emberek valódi érdekeit jeleníti meg."

Szelényi Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy az unió "a lehetőségek, az igazságosság és a jólét letéteményese Magyarország számára". Az Együtt-PM követeli - tette hozzá - , hogy a kormány a lehető legnyilvánosabban és legdemokratikusabb módon ossza el az EU-s pénzeket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.