A jászapáti polgármester esete a francia kitüntetéssel

Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő a trafikmutyi és a telkéről 36 millió forint uniós támogatással eltűnő cég után most francia érdemrendet hazudott magának – állítja az MSZP.

Levélben utasította vissza Michel Marchet, a francia becsületrend tekintélyes francia birtokosa Pócs János jászapáti polgármester kijelentését, miután a polgármester – egy helyi céggel folytatott vita során – azt állította, felajánlották neki az egyik legrangosabb francia állami elismerést, a Mezőgazdasági Érdemkereszt tiszti fokozatát, de ő azt visszautasította.

Az egyik legnagyobb helyi vállalat, a Jászapáti 2000. Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatóját 2011-ben valóban kitüntették a francia érdemkereszttel, és Pócs János azt állította, a vezérigazgató azt a címet kapta meg, amit korábban neki ajánlottak fel.

Michel Marchet levele szerint Pócs Jánost még csak fel sem terjesztették a kitüntetésre, míg a vezérigazgató kitüntetési folyamatát évekkel korábban indították. Az ügynek további következményei lehetnek. A francia állam ugyanis olyan szigorúan kezeli a kitüntetések odaítélését és birtoklását, hogy – mint azt Michel Marchet levelében írja – a polgármester akár hivatalos, diplomáciai választ is kaphat.

Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, Jászapáti egyetlen koncesszióját az országgyűlési képviselő Pócs János felesége kapta meg. A Pócs és Társai Kft. főtevékenységszerűen zöldség és gyümölcs nagykereskedelmével foglalkozik, azonban cégbírósági iratok szerint 2013. február 10-én – azaz még bőven a trafikpályázat idején – a dohányáru kiskereskedelmét is bejegyezték a cég tevékenységei közé. Az önbevallása szerint dinnyekereskedelemmel foglalkozó Pócs János honatya egyébként nemrégiben akkor került a reflektorfénybe, amikor a Parlamentnek benyújtotta a versenytörvény módosítását, amivel lényegében ellehetetlenítette a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), hogy mezőgazdasági kartelleket vizsgáljon, így a GVH kénytelen volt a dinnyekartellt is felmenteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.