Jakubinyi őrizetben

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályának nyomozói Jakubinyi Róbertet röviddel azután, hogy magyar elfogatóparancs alapján Bécs kiadta őt Magyarországnak – értesült a NOL.

Jakubinyit, akinek a neve az Egymásért Egy-másért Alapítvány 1,2 milliárdos csempészügyében, majd az úgynevezett kémügyben is felvetődött, információink szerint azzal gyanúsítják, hogy pénzt adott egy ma már nyugalmazott NBH-s főosztályvezetőnek, Gyarmati Györgynek – de nem zárható ki, hogy másoknak is – azért, hogy az ellene korábban indult különböző büntetőügyek „kedvező fordulatot vegyenek”.

Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Népszabadságnak mindebből csak annyit erősített meg, hogy „egy, vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés gyanújával folyó eljárás keretében szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy polgári személyt, akit később őrizetbe vettek”. 

Lapunk úgy tudja, Jakubinyi tett vallomást, de egyben panasszal is élt a gyanúsítás ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.