galéria megtekintése

Könyörgött, hogy ne bántsa - életfogytiglan a kényszervallató rendőrnek

11 komment


Tanács István

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott Bodor Viktor, társa, Bimbó Csongor pedig 20 évet, amiért 2013-ban az izsáki rendőrőrsön halálra vertek egy gyanúsítottat. Két másik rendőrt is elítéltek kényszervallatásért.

A nyomozás során bebizonyosodott a kisvárosban terjedő szóbeszéd: nem a kihallgatás közben agyonvert Bara József volt az egyetlen, akit ütlegeléssel próbáltak vallomásra bírni. További négy olyan férfi került elő, és tett tanúvallomást, akiket az izsáki őrsön súlyosan bántalmaztak kihallgatás közben. Egyik esetben egy harmadik rendőr is részt vett a bántalmazásban, egy rendőrnő pedig azért került a vádlottak padjára, mert tanúja volt a verésnek, de nem tett semmit ellene.

Pórázon vezetik a gyilkosság vádlottjait a tárgyalásra
Pórázon vezetik a gyilkosság vádlottjait a tárgyalásra
MTI

2013. április 8-án vitték be az izsáki rendőrőrsre Bara József 47 éves román állampolgárt, aki élettársával egy Orgovány külterületén lévő tanyában lakott, és napszámos munkából élt. A férfit egy orgoványi lakos – bizonyos „fóliás Jani" - azzal gyanúsította, hogy ellopta tőle a láncfűrészét, és árulta a faluban. A rendőrök megbilincselték Bara Józsefet, úgy szállították be az izsáki őrsre, ahol este 6 óra körül kezdték „kihallgatni". Egy székre ültették, hátrabilincselték a kezét, és mintegy két órán át folyamatosan ütötték és rugdosták. Közben székestől a földre esett, összetörtek a bordái, eltört a szegycsontja, a lélegzete akadozott. Könyörgött, hogy ne bántsák. A későbbi másodrendű vádlott Bimbó Csongor ekkor kiment az udvarra, az elsőrendű vádlott viszont gumibottal verte tovább a már életveszélyben lévő, magatehetetlen embert.

 

Este nyolc óra körül a sértett elvesztette az eszméletét. Először csak borogatást tettek rá, húsz perc múlva hívtak csak mentőt – pedig lehet, hogy ha hamarabb érnek, megmenthették volna az életét.

Így azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Bodor Viktor a nyomozás során bevallotta, hogy bántalmazta Bara Józsefet, de szerinte nyolc napon túl gyógyuló sérülést nem okozott neki. Bimbó Csongor arra hivatkozott: meg akarták törni a férfi ellenállását. Igyekezett a nagyobb bűncselekményt társára tolni. Azt mondta, mikor kiment az udvarra, még eszméleténél volt a sértett, mikor visszatért, már nem – közben történhetett valami.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség eredetileg halált okozó testi sértés bűntettével vádolta a két rendőrt. Ennek lényegesen enyhébb a büntetési tétele. A vádat képviselő ügyész a tárgyalás során végig fenntartotta ezt a minősítést. A Kecskeméti Törvényszék viszont jelezte: a nyomozati iratok alapján a tényállás társtettesként elkövetett emberölés bűntette. Végül ebben találta bűnösnek a két rendőrt Surányiné Pólik Edina bírói tanácsa. A bebizonyosodott további esetekben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, kényszervallatás, testi sértés bűncselekményét követte el a két rendőr. Emiatt Bodor Viktort halmazati büntetésként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte – leghamarabb 25 év után lehet kezdeményezni a feltételes szabadlábra helyezését. Bimbó Csongor 20 év fegyházbüntetést kapott. Egy harmadik rendőr, aki részt vett a kényszervallatásban, két év felfüggesztett börtönt kapott, a rendőrnő, aki látott kényszervallatást, de nem jelentette a feletteseinek, nyolc hónap felfüggesztett börtönt.

Indoklásában Surányiné dr. Pólik Edina hangsúlyozta: a vádlottaknak lényegében

mindenek felett álló hatalmat jelentett az egyenruha,

és, mint ez az eset is bizonyította, beláthatatlanok a rendőri következményei.
Az ítélet nem jogerős.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.