Iványi Gábor újabb csörtéje a hatalommal

Már csak néhány nap van hátra: az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek szeptember 30-án, hétfőn kell leadnia a tízezer tag meglétét igazoló jegyzéket.

„Kedves Felebarátunk! Egyházunk korábban ilyen tagjegyzéket nem készített, most azonban ez szükségessé vált. A csatolt nyilatkozat kitöltésével és aláírásával ennek a tagjegyzéknek az elkészítését teszed lehetővé” – írta felhívásában Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője.

Kemény küzdelem árán, de a Kádár-korszakban a testvérközösségnek sikerült elérnie, hogy a vallásszabadságra kevéssé fogékony pártállam elismerje egyháznak. A rendszerváltás után évtizedekig nem volt kérdés, hogy a MET jogosult-e az egyházi rangra.

Aztán jött a kétharmados jobboldal.

Az új egyházi törvény első változatában, amelyet KDNP-s politikusok dolgoztak ki, a korábbiaknak megfelelően a MET is a hivatalosan elismert egyházak között szerepelt. A Fidesz azonban az utolsó pillanatokban felülírta a parlament elé terjesztett (és előzőleg a kormány által is jóváhagyott) javaslatot.

A törvényt – különböző okokra hivatkozva – az Alkotmánybíróság többször is visszadobta, a kormányzat pedig futószalagon gyártotta a koncepciókat. A jogszabály sorsa mind követhetetlenebbé vált, egyvalami viszont állandó maradt: a Fidesz nem volt hajlandó „bevett egyházként” lajstroma venni az Iványi Gábor vezette felekezetet.

A pillanatnyi állás szerint a MET-nek tízezer tag meglétét kell igazolnia ahhoz, hogy ugyanolyan jogokat élvezzen, mint más – a kormány által elismert – egyházak. A tagnyilvántartást szeptember 30-án, hétfőn kell leadni: a határidő tehát néhány nap múlva lejár.

A nyomtatvány faxon és e-mailen (szkennelve) is elküldhető, a nyilatkozatot továbbá a MET székhelyén éjjel-nappal átveszik (ott üres űrlapok is vannak). A cím: Budapest, VIII. Dankó u. 11. Tel/fax: (06-1) 577-05-15. E-mail: metegyhaz@wjlf.hu További részletekről Iványi Gábor a testvérközösség honlapján ad tájékoztatást.

A parlament egyébiránt tízezer tag megléte esetén sem köteles automatikusan megadni az egyházi státuszt. Másfelől az állam nem vizsgálhatja, hogy egy ilyen nyilatkozat aláírói milyen formában és milyen megfontolásokból tekintik magukat az adott vallási közösség, jelen esetben a MET tagjainak.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom nemrégiben közleményben tiltakozott a „hatalom újabb packázása” ellen, és felszólította a kormányt, hogy "ne állítson újabb és újabb gátakat a magyar emberek szabad vallásgyakorlásának útjába”.

A Szolidaritás arra kérte az állampolgárokat, segítsék a MET – és más, jogaiktól megfosztott egyházi közösségek – újbóli elismerését, hogy azok zavartalanul végezhessék hitéleti, karitatív, oktatási és társadalmi munkájukat.

Iványi Gábor vizet oszt Ózdon
Ózd, vízhelyzet, vízosztás, Iványi Gábor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.