galéria megtekintése

„Az ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést”

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 14. számában
jelent meg.


Cseri Péter
Népszabadság

Kilopták az esztergomi belvárosi temetőben lévő családi kriptából Párdányi Miklós édesanyjának koporsóját. Vagy nem. A kegyeletsértésről egy temetői alkalmazott tett bejelentést, a rendőrség nyomoz. Ám a kriptát eddig nem nyitották fel, így hiányzik a bűnügy fő bizonyítéka.

Egy áprilisi reggelen, nem sokkal nyolc után megcsörrent Párdányi Miklós mobiltelefonja. Merényi Tamás, az Esztergomi Kegyeleti Kft. ügyvezetője kereste. Párdányi Miklós végighallgatta az önkormányzati cég vezetőjét, majd arra kérte, hadd hívja őt vissza. Gyanús volt neki, hogy esetleg telefonbetyárkodás áldozata lett. Visszahívta a kiírt számot, és valóban a kegyeleti kft. vezetője jelentkezett. Párdányi úr döbbent csendben hallgatta őt.

Őrzi titkát a kripta
Őrzi titkát a kripta

Merényi Tamás – aki tavaly december óta irányítja a vállalatot – arról tájékoztatta, hogy 2014 februárjában egy temetői alkalmazott „vallomást tett” az Esztergomi Kegyeleti Kft. irodájában. A jegyzőkönyv tanúsága szerint R. T. közölte: tudomása van arról, hogy 2010 telén a belvárosi temető 2/a parcellájában a Brutsy család kriptájában a temetői munkások „felsőbb utasításra” kivették az előző nap eltemetett Párdányi Rudolfné koporsójából a holttestet, az elhunytat a földre helyezték, a koporsót pedig a felszínre hozták, majd értékesítették. A kriptát ezt követően néhány méter mélységben lebetonozták. A már eltemetettek így a betonlap alá kerültek, a családtagokat a jövőben csak az e feletti részbe helyezhetik.

 

– Borzasztó érzés volt négy évvel a temetés után váratlanul arról értesülni, hogy meggyalázták az édesanyám holttestét – mondja Párdányi Miklós.

– Már ha tényleg megtörtént a bűntény. Azt hittem, hogy ezt nem túl bonyolult kideríteni. Ehhez képest a mai napig nem nyitották fel a sírt, így nem tudjuk, valóban a földre borították-e az édesanyám holttestét, hogy eladják a koporsóját. Az ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést.

A családdal történt egyeztetés után az Esztergomi Kegyeleti Kft. feljelentést tett. Párdányiék a temetkezési vállalatnak, a járási ügyészégnek és a rendőrségnek is levelet írtak, ezekben felhatalmazást adtak arra, hogy a nyomozás során bármely hatóság felnyithassa a kriptát – ez ebben az esetben egy többcentis betonréteg feltörését jelenti –, hiszen akkor kétséget kizáróan kiderülhetne, hogy valóban ellopták-e a néhai Párdányi Rudolfné koporsóját.

A család azt is tudatta, hogy csak akkor kíván feljelentést tenni kegyeletsértés miatt, ha bebizonyosodik, hogy tényleg megtörtént a temetői munkás által jelzett bűntény.

Megkerestük Merényi Tamást, aki elmondta, tavaly vette át az önkormányzati cég irányítását, és igyekezett mielőbb utánajárni azoknak a városban terjedő pletykáknak, amelyek szerint a korábbi években számos gyanús ügy lengte körül a kegyeleti kft. működését. E belső vizsgálat keretében hallgatták meg a temetői dolgozókat, és így derült fény a 2010-es koporsólopásra.

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem kezdeményezte a sír felnyitását, azt mondta, erre a vállalatnak nincs jogosultsága. „Amennyiben bármelyik hatóság kezdeményezné a sírfelnyitást, akkor az Esztergomi Kegyeleti Kft. saját költségén elvégezné a munkát, de saját hatáskörben erről nem dönthetünk” – tette hozzá a cégvezető.

A rendőrségi nyomozás határideje december 4-én jár le, az Esztergomi Rendőrkapitányságon folyó vizsgálatnak egyelőre nincs gyanúsítottja. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint a rendőrség nem véletlenül nem kezdeményezte a sírfelnyitást.

Mint írták: tekintettel arra, hogy a koporsólopás elkövetésének feltételezett időpontja 2010 februárja, „a bűncselekmény – amennyiben az megvalósult – a feljelentés megtételekor már elévült, így a sír felnyitására az Esztergomi Rendőrkapitányságnak nem volt lehetősége”.

– Én ezt nem értem: hát hogyan tehetnék feljelentést kegyeletsértés miatt, ha nincs bizonyítva a koporsólopás? – méltatlankodik Párdányi Miklós. – A gyanú szerint az önkormányzati cég emberei bűncselekményt követtek el, amiről az adott cég vezetője értesített minket. Tényleg nekünk kellene nyomozni és bizonyítékokat szerezni az ügyben? Ez komoly?

Párdányi Miklós hozzátette, nem akarnak pereskedni, senkitől nem követelnek kártérítést, csak azt, hogy a temetkezési cég tárja fel a sírt, és ha kell, helyezze koporsóba az édesanyja földi maradványait.

Hogy valóban békében nyugodhasson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.