galéria megtekintése

Hülyék, bunkók és gatyamosás a parlamentben

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 31. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

A közös baloldali lista első három helyezettje nem szólalt fel az új parlament megalakulása óta, míg az LMP képviselői csaknem ötszázszor kértek szót az Országgyűlésben. Ahol az uniós zászló és a lesült Kósa Lajos is felzúdulást keltett.

Bajnai Gordon már az uniós választás után visszaadta a mandátumát, de a tavaszi összefogás húzónevei közül az önkéntes szilenciumát töltő Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc is szótlan maradt a törvényhozásban.

A májusi alakuló ülésen azonnal elhúzták a honatyák és honatyák nótáját
A májusi alakuló ülésen azonnal elhúzták a honatyák és honanyák nótáját
Kurucz Árpád / Népszabadság

Nem szónoki képességei miatt nélkülözhetetlen a Fideszben Kubatov Gábor pártigazgató sem, ő nyolc év alatt egyszer szólalt fel, még 2007-ben. A szintén szervezési feladatokkal megbízott Bíró Márk 2010 óta képviselő, de szűzbeszédére még várnunk kell. A május óta tartó ciklusban egyszer sem kért szót Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke, a Fidesz másik cigány származású képviselője, Varga József, valamint a békési Simonka György. Ellenben öt év hallgatás után felszólalt Molnár Ágnes, akit az előző ciklusban államtitkári munkája és a soproni kórház vezetése kötött le. A kormányból két államtitkár, Tállai András és Rétvári Bence beszélt a legtöbbet. Száznál többször kért szót két LMP-s képviselő is: az előző négy évben több mint 72 órán át szónokló Schiffer András és az újonc Sallai R. Benedek, aki széles repertoárral érkezett a T. Házba, decemberben például a Mikulásnak írt levelét olvasta fel.

 

Nem mindig volt ilyen meghitt a hangulat. Bár a jegyzőkönyv szerint hülyének csak a jobbikos Kepli Lajost nevezte valaki a szocialista padsorokból, amikor az atomerőművek mellett érvelt, az üléstermi zaj leírására szolgáló felzúdulás kifejezésre 54 találatot ad a parlament keresője. Például amikor a NAV-ügyben megkérdezett Tállai azt javasolta az MSZP-s Tóth Bertalannak, hogy mielőtt korrupcióval vádolja a kormányt, „mossa a gatyáját tisztára, és a pártját”. „Valakinek a gatyáját kell, önnek pedig a száját kellene kimosni” – felelt hasonló stílusban az ellenzéki képviselő.

Nagy zaj támadt akkor is, amikor Kövér László azt kérte a közbekiabáló ellenzékiektől, hogy „próbáljanak meg ember módjára viselkedni”. Hogy a házelnököt nem bravúr felidegesíteni, az többször igazolódott. Újszerű csak az volt, hogy erre egy uniós zászló is alkalmas: a szocialisták által elhelyezett lobogót többször kivitette a teremből.

Morajlás volt a válasz, amikor Tóth Bertalan úgy reagált Lázár János neki címzett válaszára: „Nem értem, hogy mit mond. Tolmácsot szeretnék kérni.” Vida Ildikó a Jobbik céltáblájára is felkerült, képviselőjük, Lukács László azzal élcelődött: a NAV-elnök nem játszhat „Amerikából jöttem”-et.

Emlékezetes pillanat volt novemberben, amikor új-zélandi útjáról megérkezett az ülésterembe a napbarnított Kósa Lajos. Kövér így intette csendre a magukkal alig bíró szocialistákat: „Szedjék már össze magukat! Ez nem a Fővárosi Nagycirkusz, hanem a magyar parlament.” Majd azt sóhajtotta a mikrofonba: „Hál’ istennek a napirend előtti felszólalások végére értünk!”

Még a ciklus elején történt, hogy Harangozó Tamás (MSZP) bunkónak nevezte a kormánypárti politikusokat, amiért arra sem figyelnek, hogy vezérszónokuk nem látszik a tévéképernyőn, annyian állnak előtte. Párttársa, Korózs Lajos később azt üzente a gazdasági tárca vezetőinek, kezdjenek pakolni, mert a megszüntetésre ítélt magánnyugdíjpénztárak 60 ezres tagsága fel fogja gyújtani a minisztériumot.

A szezon tán legemlékezetesebb felszólalása Pócs Jánosé volt. A fideszes képviselő az elvándorlásról szóló vitanapon nyomatékosította: a Gyurcsány-Bajnai-kormány több kárt okozott az országnak, mint az ötvenévnyi kommunizmus. A kommunista időszak hosszának meghatározása újdonságnak tűnhet, de a java csak ezután következett. A gázszerelő végzettségű, komolyabb érdemeket főként dinnyetermesztésben szerző fideszes politikust felháborította, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó beszél a munkanélküliségről, akinek férje a Gyurcsány-kormány alatt veszítette el állását a kabai cukorgyár bezárása miatt. A kormánypárti képviselő az anyaképviselő fogalmát is bevezette, ismét Bangónét és az LMP-s Szél Bernadettet említve. Szerinte az lenne dolguk, hogy elmondják gyermekeiknek: lehet, hogy Angliában többet keresnek, de „öten-hatan vannak összezárva egy-egy ideiglenes épületben vagy egy munkásszállón, és a vasárnapi ebéd helyett jó, ha a McDonald’s maradékát tudják elfogyasztani”.

Schiffer András felszólította, hogy kérjen bocsánatot a megbántott nőktől, mire Pócs szépirodalmi műveltségét elővéve válaszolt: „Rómeó bocsánatot szokott kérni Júliától. Én nem vagyok Rómeó, itt meg nincsenek Júliák.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.