Itt az újabb mutyi: így irt szúnyogot az állam

A szúnyogirtás államosítását követően a katasztrófavédelem tenderén olyan cég lett az egyik győztes, amelynek jogi képviseletét számos ügyben Bakondi György látta el ügyvédként. Bakondi véletlenül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője - írja a Magyar Narancs.
A lap információi szerint azt követően, hogy - mint a katasztrófavédelem honlapján olvasható - „a kormány átvállalta az önkormányzatoktól a szúnyoggyérítési feladatokat, amelyek szervezését a hivatásos katasztrófavédelemre bízta”, másfél milliárd forintos, meghívásos tenderen választották ki a vérszívók ellen bevetendő cégeket. A győztes a szegedi SZEMP Air Légiszolgáltató Kft., a békési Rovért Rovar- és Rágcsálóirtó Kft. és a budapesti Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. által alkotott konzorcium lett.

A Magyar Narancs közlése szerint birtokukba került egy olyan dokumentum, amelyből kiderül: a közbeszerzést lebonyolító katasztrófavédelem feje korábban közelebbi kapcsolatban állt a győztes konzorcium budapesti tagjával. Bakondi György a Darázs Ügyvédi Iroda munkatársaként 2005 és 2007 között több esetben is képviselte a céget, általában közbeszerzéssel kapcsolatos ügyekben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a Corax pályázataival valamilyen probléma adódott, általában Bakondi volt a társaság jogi képviselője.

A lap megkeresésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte: a megjelölt időszakban az ügyvédi iroda több száz ügyfelet képviselt számtalan eljárásban, és csak az ügyfelek egyike volt az említett gazdasági társaság. A tender eredményéről pedig háromtagú, pénzügyi, közbeszerzési és jogi szakemberekből álló bírálóbizottság döntött, a szerződést a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának igazgatója kötötte meg a legalacsonyabb árajánlatot tett pályázóval.

A Magyar Narancs említ más érdekességet is a közbeszerzéssel kapcsolatban. A konzorcium minden tagja érintett egy vizsgálatban, amelyet a GVH két és fél éve indított kartellgyanú miatt. A Versenyhivatal megfogalmazása szerint „a cégek egyeztették az árszintet, felosztották egymás között a területeket, megállapodtak a közbeszerzésen adandó kivitelezési árakban, sőt a 2010-es árvíz után, a katasztrófavédelem által állami pénzből finanszírozott rendkívüli irtások területét is elosztották egymás között”. Az eljárás még mindig folyamatban van. ("A Rovért Kft. ellen soha nem zajlott GVH vagy más hatóság vizsgálata kartellgyanú, vagy egyéb ügyben. Ez az információ a GVH honlapján ellenőrizhető - közölte a Szemp Air Konzorcium projektvezetője, Dr. Fekete Gábor.)


Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.