Itt az esély arra, hogy kevesebb gyerekből legyen idegroncs az iskolában

Nagy lépést tett a hazai oktatás a "bullying", azaz az iskolai bántalmazás visszaszorítása felé: a 2016/17-es tanévben próbajelleggel három magyar iskolában elindítják a KiVa nevű, finn iskolai bántalmazás-ellenes programot, írja honlapján a KiVa itthoni licensztulajdonosa, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A papkeszi Bocskai Általános Iskolában, a Hungária Kollégium és Általános Iskolában és a Kelenvölgyi Általános Iskolában indul el a KiVa-projekt.

A bullying körébe tartozik a fizikai erőszak mellett a folyamatos fenyítés, lelki terror, a kiközösítés és az ebből fakadó elszigetelődés és az internetes zaklatás. Itthon egy nemzetközi kutatás szerint 7 százalék a bullying-áldozatok aránya, ami nem tűnik soknak, de ha hozzávesszük, nálunk mennyire kevéssé definiált a jelenség, és azt, hogy iskolai verekedésekben ötödikek vagyunk a felmérés listáján, akkor az áldozatok valós aránya Magyarországon 28-30 százalék lehet – mondta a Hvg-nek a program egyik meghonosítója, Dr. Jármi Éva, az ELTE- PPK iskolapszichológiai tanszékének adjunktusa.

 

A KiVa-program csoportfoglalkozásokkal és számítógépes játékokkal szorítja vissza a bullyingot. 2009-ben vezették be Finnországban, ahol rögtön 20 százalékkal csökkentette a bullyingot egy 2500 iskola és 50 ezer diák részvételével készült felmérés szerint. A program mára 80 százalékban teljesen megszüntette a bántalmazást, 18,5 százalékban pedig jelentősen csökkentette, úgy, hogy Finnországban az iskolák több mint 90 százalékában működik a KiVa.

Első lépésként tréninget tartanak a tanároknak, és a programhoz jár egy tanári és szülői kézikönyv is. A tanórákon a gyerekek közösségerősítő és empátiafejlesztő gyakorlatokat hajtanak végre csapatmunka-feladatokkal és számítógépes játékokkal. A diákok ezek során különböző szerepeket próbálhatnak ki, belebújhatnak egy bullying-áldozat bőrébe, de megtanulhatják azt is, hogyan védhetik meg társaikat és önmagukat. A program az évkezdő és az évzáró kérdőívvel lesz teljes, melyeket a gyerekek töltenek ki, és melyekkel az iskola vezetősége képet kaphat az intézményben előforduló bullying gyakoriságáról, és a gyakoriság alakulásáról.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.