Akárhogyan számolják: kétharmad

A Kúria döntése alapján újraszámolták a XVIII. kerületben az érvénytelen szavazólapokat, de az eredmény nem változott: a fideszes Kucsák László a győztes, így a kormányoldalnak jogerősen megvan a kétharmados többsége.
Számlálják a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeire a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokat
Számlálják a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeire a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokat
Bruzák Noémi / MTI
A voksok újraszámlálását kezdeményezte a budapesti 15. számú választókerületben a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelmében múlt szombaton a baloldali összefogás, miután a két szavazókörben a legfőbb bírói fórum korábbi végzése alapján megismételt számolás során kiderült, hogy két-két szavazatot tévesen minősítettek érvényesnek, illetve érvénytelennek. Így a fideszes Kucsák László előnye hatvanról 56-ra csökkent a szövetség támogatta a Kunhalmi Ágnessel szemben.

Ennek alapján az eredményt ismét megállapították, de a vesztes a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) újra fellebbezést jelentett be, ezúttal azt kezdeményezve, hogy valamennyi érvénytelen voksot ellenőrizzék újra. A testület a beadványt elutasította, így az összefogás ismét a Kúriához fordult, ezúttal már az összes szavazat újraszámlálását kérve.

A felülvizsgálati kérelemnek azonban csak annyiban adtak helyt, hogy megvizsgálták az érvénytelen szavazatokat. A teljes újraszámlálást pedig részben azzal utasították el, hogy az NVB-hez benyújtott fellebbezésben ezt nem indítványozták, ezért a Kúriához benyújtott jogorvoslati kérelemben sem kérhetnek ilyen intézkedést.

Elvileg egyébként így is megfordulhatott volna a sorrend, mert összesen 394 érvénytelen voksról volt szó, Kucsák és Kunhalmi között mindössze 56 szavazatnyi a különbség. A helyzet azonban nem változott, mert a Kúria a több mint hetven szavazókör összes érvénytelen szavazatát áttekintve megállapította: azokat kivétel nélkül helyesen minősítették.

Most tehát már jogerős a 15. választókerület eredménye, és a mandátumot a Fidesz jelöltje kapta. Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt 133 képviselői hellyel éppen megszerezte a kétharmados többséget. Az NVB szerda délután így hivatalosan is megállapítja a 2014-es parlamenti választás végeredményét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.