galéria megtekintése

Itt a fideszes megfejtés, miért borította a kormány a szemétbizniszt

23 komment


Spirk József

A nonprofit hulladékszállításnak annyi, valójában a baráti nagyvállalkozók kapják meg az üzletágat. Ezt a következtetést vonta le Szentendre fideszes önkormányzata a rendszer gyors kormányzati átalakításából. Gyorsan el is kezdték a kiszervezés előkészítését. A nyertesek Garancsi István és Mészáros Lőrinc cégei lehetnek.

Április óta általános a tanácstalanság az önkormányzatokban, mi lesz azzal a mintegy 170 közszolgáltató céggel, amely eddig országszerte a lakossági hulladékszállítást végezte. A kormány két hónapja új rendszert vezetett be, a díjbeszedést elvileg központosították, a szemét beszedését viszont továbbra is a helyi vállalkozásoknál hagyták. A számlázás és a pénzek beszedése, valamint a visszaosztása azonban még el sem kezdődött,

a közműcégeknek így lényegében ingyen kell dolgozniuk a következő hónapokban.

Bár az új csúcsszerv, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szerint csak rémképeket látnak, jobboldali és kormánypárti polgármesterek egymás után kongatják a vészharangot. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a finanszírozás szétesése miatt sok településen maradhat a szemét a háztartásoknál, és a kormány ismét kénytelen lesz bevetni a Katasztrófavédelmet, hogy elhárítsa a problémát. Nemrég Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere is arról beszélt, hogy ha így mennek tovább a dolgok, bedől a város cége.

 

A fideszes vezetésű Szentendrén sem optimistábbak. A napokban tartott közgyűlésen egyértelművé vált, hogy a városvezetés szerint a hulladékszállítási feladatokat eddig ellátó önkormányzati cég belerokkanna az átállásba, ezért már egy olyan közbeszerzés kiírását tervezik, amellyel egy tőkeerősebb céget lehet megbízni a munka elvégzésével.

Fotó: Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív

A közbeszerzés előkészítése során kiderült, hogy a polgármester és a Fidesz képviselője is úgy véli, hamarosan nagyvállalkozók és baráti cégeik jelenhetnek meg a hulladékszállításban.

A testületi ülést megelőző bizottsági tárgyaláson a kormánypárti delegált, Vadkerti István kijelentette, szerinte a politikai döntés úgy született, hogy titokban a megoldás is megszületett: nem nonprofit, hanem megfelelően dotált nagyvállalkozások veszik át a terepet, és talán már meg is vannak azok a cégek, amelyek felváltják a jelenlegi vállalkozásokat.

A helyi politikus ki is mondta kikre gondol: a Marketre, a Magyar Építőre. A Market Építő Zrt. Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, Garancsi István cégbirodalmának zászlóshajója, a Magyar Építő Zrt. pedig Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozik.

.

Hogy ez nem egyedi nézet, bizonyítja, hogy hasonló elméletet vázolt fel Verseghi-Nagy Miklós fideszes polgármester is az önkormányzati képviselők előtt elmondott összefoglalójában.

Szerinte a rendszer átalakítása mögött húzódó központi szándék az volt, hogy a 170 közszolgáltató helyett kevesebb, a jelenlegieknél nagyobb szolgáltató jöjjön létre.

„Szentendre Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. társulata feltehetően nem tőkeerős és nagy eléggé ahhoz, hogy fennmaradjon ezen a piacon. Érdemes ezeket a folyamatokat felgyorsítani, és minimalizálni azokat a kockázatokat, amelyek az új díjszabásból következhetnek. ... Ezért célszerűnek tartom, hogy a tevékenységet minél előbb kiszervezzük.”

A szentendrei fideszesek ugyanakkor nem voltak hajlandóak komolyan megfontolni azt az ellenzéki javaslatot, hogy a tiltás ellenére a városi cég folytassa a szemétszállítási díj beszedését, és később, a helyzet normalizálódása után rendezzék a mérleget a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel. A TESZ2000 képviselői szerint a város nem lett volna egyedül, ha elfogadja a javaslatukat, hiszen Tarlós István főpolgármester is ezt az utat választotta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.