Apja 12 éves korában vette vissza magához. Csak évek múlva, fia faggatózására mesélt arról, mit csinált a háború idején, hogyan segítette az üldözötteket.
Háttérbe húzódó típus volt, az a fajta, aki végzi a dolgát, de nem szeret dicsekedni és irtózik a reflektorfénytől. Egyébként is, fia csekély lelkesedést mutatott. „Miért nem tettél többet?" – vetette apja szemére
a kamaszok dacosságával.
|
Wiesmeyer Gábor, a fiú
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A téma kikopott kettejük beszélgetéseiből. Wiesmeyer Gábor évtizedekkel később kezdett komolyabban foglalkozni apja történeteivel, a rendszerváltás táján, amikor egyre többet lehetett hallani a holokauszt borzalmairól és Raoul Wallenbergről, az embermentő svéd diplomatáról. Lassacskán előkerültek a Schutz-Passok (zsidó menlevelek, védőútlevelek), rajtuk a bal alsó sarokban apja nyomdájának nevével.
Szülei ekkor már nem éltek. Wiesmeyer Gábor előkereste a családi hagyatékban fellelhető iratokat, személyes feljegyzéseket. Felkutatta apja ismerőseit, elolvasta az akkori időszakról szóló visszaemlékezéseket és tudományos munkákat, igyekezett beszerezni minden fellelhető fényképes vagy szöveges dokumentumot.
Időnként szünetet tartott, kétségek gyötörték. Úgy érezte, hogy belegabalyodik a múlt szövevényébe, a darabkák soha nem fognak teljes egésszé összeállni.
Attól is félt, hogy létezik valamilyen sötét titok, amivel nem akart szembesülni. A még életben lévő barátok és kollégák, bárkit kérdezett is, csupa jót mondtak apjáról. Valósággal áradoztak róla, amit ő fölöttébb gyanúsnak talált.
Tökéletes ember nincs: bizonyára elhallgatnak valamit előle.
Végül kiderítette, hogy apjának is akadt rossz szokása. A hétköznapokban alig fogyasztott alkoholt, néha azonban eltűnt pár napra, és ilyenkor erősen leitta magát. Wiesmeyer Gábor megkönnyebbült: „Csak ennyi? Hála az égnek..."
Kezébe került a kommunista párt 1945. március 17-i keltezésű igazolása arról, hogy
Wiesmeyer Emil a német és nyilas uralom idején minden kockázatot vállalva, ellenszolgáltatás nélkül igazolványokat és röpiratokat készített, valamint „bujtatta és támogatta elvtársainkat". Háromszor is letartóztatták, de a vallatások ellenére senkit nem adott fel.
Ekkor már Wiesmeyer Gábort az nyomasztotta, hogy apja esetleg kommunista volt. Pedig – mint később megtudta – pusztán azért segített rajtuk, mert üldözték őket. Ami azt illeti, apja sosem szerette a kommunistákat. Annyira nem, hogy az ötvenes évek elején hangosan szidta a „rendszert". Besúgták, kitelepítették a Hortobágyra, Hajdúhadházra.
Ezután nem kapott munkát sehol. Néhány százalék jutalék fejében segédkezett abban, hogy külföldről küldött pénzek eljussanak másokhoz: 1955 áprilisában letartóztatták. Négy év börtönt és teljes vagyonelkobzást kapott.
Wiesmeyer Gábor tudomása szerint fogva tartása közben volt az egyetlen alkalom, amikor apja előhozakodott hajdani ellenálló tevékenységével. (Idővel szabadon engedték, rehabilitálták.)
Más esetekben nem kért kedvező elbánást a hatalomtól. Még 1949-ben sem, amikor államosították és felszámolták az általa vezetett nyomdát.
Barátai zömmel zsidók voltak. Valószínűleg több ezerre tehető azoknak a száma, akiknek mentésében Wiesmeyer Emil és a nyomdájában dolgozó munkatársak közreműködtek. Fia elmondása szerint mintegy húszezer Schutz-Passt készített, ami nagyságrenddel több volt annál a néhány ezernél, amit a németek engedélyeztek és kifizettek a nyomda számára. Ezen felül keresztleveleket, házassági anyakönyvi kivonatokat és születési bizonyítványokat is profi módon hamisítottak.
|
Wiesmeyer Emil, az apa
Fotó: családi archívum |
Szemtanúk elbeszélése egybevág azzal, amit Wiesmeyer Gábor annak idején odahaza hallott: apja, amikor hírét vette, hogy a nyilasok megint vérengzésre készülnek, autóval többször kiment a Duna-partra, és alkalmanként pár embert legalább megmentett a biztos haláltól. Egy túlélő asszony büntetőjogi felelőssége tudatában írásos nyilatkozatot tett arról, hogy szüleit és őt Wiesmeyer Emil vitte ki a kolozsvári gettóból, elkísérte a családot Budapestre, „állandó életveszélyben" mindhármukat megmentette a deportálástól.
Wiesmeyer Gábor igazságtalannak tartja, hogy apja soha, semmilyen elismerést nem kapott az utókortól. Elhatározta, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem intézethez fordul. A birtokában lévő bizonyítékoknak szerinte a töredéke is elegendő lesz ahhoz, hogy méltatlanul elfeledett édesapja, Wiesmeyer Emil a Világ Igazai közé kerüljön.
