Ipsos: fej-fej mellett az MSZP és a Jobbik

A Jobbik utolérte az MSZP-t, a Fideszt a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja, erősödött a Demokratikus Koalíció, a pártoktól elfordulók aránya rendkívül magas - így foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek az Ipsos december első felében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

A cég elemzése szerint csak kis változások történtek az elmúlt hónapban a pártok támogatottságában, de ebből kettő a korábbi időszak tendenciájába illeszkedett. Az egyik a Jobbik táborának folyamatos gyarapodása, amellyel mostanra az eddigi legjobb eredményt produkálták: a népesség egészén belül 10, a biztos pártválasztók körében 24 százalékon állnak. Ezzel lényegében utolérték a szocialistákat - akiknek a választókorúak 11, az aktívak 24 százaléka adna voksot - állapítja meg az Ipsos. A másik tendencia az Ipsos szerint a Fidesz támogatóinak csökkenése; a tavalyi választások óta ez a leggyengébb hónap a kormánypárt számára: a szavazásra jogosultak 18, a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja - írják.

Az Ipsos szerint az LMP tartja az utóbbi hónapok szintjét, a lakosság körében a 3 százalékot, a biztos pártválasztók csoportján belül a 8 százalékot. Az indulás pillanatához képest erősített a Demokratikus Koalíció, december első felében a választókorú lakosság 2 százaléka tartozik a híveik sorába, a biztos szavazók körében 3 százalékon áll. Továbbra is magas a politikától elfordulók aránya, a felnőtt magyar népesség 54 százaléka sorolható ide - rögzíti az Ipsos.

Az idei év legnagyobb figyelmet érdemlő választási viselkedéssel kapcsolatos fejleménye az Ipsos szerint, hogy a politikát maguktól távolinak érző polgárok minden korábbinál jelentősebb arányban vannak jelen. Megjegyzik: az eddigi választásokat követő másfél-két évben is emelkedett a pártoktól elfordulók aránya, a csúcsértékek azonban általában alatta maradtak a 45 százaléknak, most pedig ennél jóval magasabb, 55-56 százalékos az arányuk. Körükben a cég szerint a passzivitást, a pártok közötti hezitálást, valamint a rejtőzködést lehet regisztrálni. Az inaktív választópolgárok aránya 24 százalék. A "politika alatti létezés" főképpen az alacsony státusú és idős emberek körében figyelhető meg erőteljesen. A pártválasztásukban bizonytalanok aránya 22 százalék, és leginkább a nőkre jellemző. A rejtőzködés jelenleg a választók 8 százalékára jellemző, az átlagosnál is elterjedtebb a negyvenes, ötvenes korosztályban és a kvalifikáltabb rétegekben.

A Fidesznek 2011-ben 16 százalékkal - 1,3 millió fővel - csökkent a támogatottsága, de továbbra is vezeti a pártok népszerűségi rangsorát - olvasható az elemzésben, amely szerint arra, hogy egy kormánypárt a parlamenti választásokat követő egy-másfél évben ilyen mértékű veszteséget szenved el, már számos példa volt a rendszerváltás óta, az viszont egyedülálló, hogy a tábor megfogyatkozása ellenére a hatalmon lévő párt meg tudta tartani a pártrangsor listavezető pozícióját. A Fideszt az idén elhagyó választók eleinte az alsó társadalmi rétegekből, később a középső státusúakból kerültek ki, az utóbbi hónapokban a visszaesés elérte a felső rétegeket is. További érdekesség - állapítja meg az Ipsos -, hogy Budapesten csak 4-5 százalékpontot veszített a kormánypárt egy év alatt, vidéken viszont több mint 20-at; e változások következtében a Fidesz ma már vidéken gyengébb, mint a fővárosban.

Az exfideszesek a Jobbikhoz húznak

A kormánypártban csalatkozó választók számára az ellenzék mostanáig nem nyújtott olyan alternatívát, amely odavitte volna az exfideszeseket - írják. Egyedül a Jobbik nyújtotta radikalizmus volt vonzerő nagyjából 150-200 ezer volt kormánypárti szavazónak a cég szerint. A kormányoldalról idepártolók közös jellemzői az egzisztenciális félelmek, a kilátástalanság érzése, a 2010 előtti és utáni kormányzás heves kritikája, így az MSZP-től és most már a Fidesztől való elzárkózás, továbbá a radikális önmeghatározás. "Egyértelműen a Jobbik a 2011-es esztendő nyertese, az év eleji 6-ról mostanáig 10 százalékra bővült a tábora. Soha nem volt még ilyen sok támogatója a nemzeti radikális pártnak, jelenleg 800 ezren vannak" - áll az elemzésben.

A szocialisták táborának mérete 2011-ben nem változott, átlagos támogatottsága 12 százalék volt, ettől legfeljebb egy százalékponttal tért el. Alapvetően a pártok versenyében elfoglalt helyezése sem módosult, novemberig egyedül volt a második legerősebb párt, most a Jobbikkal együtt. A tipikus szocialista szavazó is lényegében ugyanazon karakterjegyekkel rendelkezett mindvégig: 50 év feletti, azon belül is főképpen nyugdíjas; nagyvárosi választó.

A cég szerint az LMP-nek stabil tábora volt 2011-ben, a népesség 3-4 százalékára számíthatott. Amíg az év első harmadában a támogatók nem igazán voltak aktívak - s ezért a biztos pártválasztók körében mért adat az 5 százalékos bejutási küszöb környékén volt -, később már nagyobb lendület jellemezte őket. Az erősödő választási kedv eredménye az utóbbi hónapokban a biztos szavazók körében több alkalommal regisztrált 7-8 százalékos támogatottság - tartalmazza az Ipsos 2011. december 5. és 12. között, 1500 fő megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatása alapján készült dokumentum.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.