Ipsos: nagyot szakíthat az LMP

Akár 900 ezer szavazó is megváltoztathatja a döntését az április 6-i választás előtti napokban – derül ki abból a kutatásból, amit Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója ismertetett csütörtökön, a Magyar Újságírók Szövetségének Mérők Klubja című rendezvényén.

Ez a választói tömeg – ha tényleg átszavaz – alapvetően az LMP-t és a Jobbikot segítheti a nagyobb erők rovására: ezzel az LMP bejuthat a parlamentbe, a Jobbik pedig 2010-es eredményét is felülmúlhatja – írja a hvg.hu.

Az Ipsos kutatói azt vizsgálták, hogy a szavazók közül hányan biztosak a döntésükben, és mennyien kacsintgathatnak más pártok felé. A legelkötelezettebb támogatói a Fidesznek vannak: 2,6 millió választójuk közül 66 százaléknyian teljesen biztosak döntésükben, de van 250 ezer Fidesz-szavazó, aki esetleg a Jobbikra voksolna, 75 ezren pedig az LMP-re (25 ezren mindkettőre).

Elkötelezettek a Jobbik hívei is: 900 ezer támogatójuk közöl 62 százalék teljesen biztos a döntésében, de 105 ezren hajlanak arra, hogy a Fideszre szavazzanak, 45 ezren pedig a baloldali összefogásra. A baloldali pártszövetség 1,8 millió szavazójának 60 százaléka biztos a döntésében, 270 ezren ugyanakkor hajlanak arra, hogy az LMP-re szavazzanak, 30 ezren pedig a Jobbikra.

A legkevésbé elkötelezettek az LMP támogatói: csak 49 százalékuk biztos a döntésében, 100 ezren hajlanak arra, hogy más pártra szavazzanak, ebből 60 ezren az Összefogást támogatnák.

Összességében, ha ezek a mozgások mind megvalósulnának, az LMP és a Jobbik nyerne vele – mondta Závecz Tibor, hangsúlyozva, hogy megjósolhatatlan, milyen mértékben következik be ez a változás, mert lehet, hogy már zajlik is. Az LMP potenciális erősödését jelzi a Tárki mérése is, Sík Endre azt mondta, egy magasabb részvétel esetén akár meg is duplázódhat a legkisebb parlamenti párt támogatóinak száma.

Závecz Tibor szerint az LMP és a Jobbik esetleges erősödése fontos lehet abból a szempontból, hogy a Fidesz ismét megszerzi-e a mandátumok kétharmadát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.