Ipsos: Megtorpant a Jobbik

Nem történt számottevő változás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban - derül ki az Ipsos április közepén végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott elemzés szerint megállt a Jobbik táborának fél év óta történő bővülése, februárban a választókorúak 18, most 17 százaléka sorakozott fel mögéjük, a változás statisztikailag jelentéktelen. A Fidesz támogatottsága már harmadik hónapja változatlan, 21 százalékos. Az MSZP-t preferálók a tavalyi választások óta lényegében ugyanannyian vannak, a múlt hónapban 12, ezúttal 11 százaléknyian. Az LMP javított, ebben a ciklusban most van a legmagasabb, 5 százalékos támogatottsága. A Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll, ami egy kicsivel alatta marad az elmúlt két hónapban regisztrált 4 százalékos adatnak, de hosszabb távon e párt esetében is stabil méretű szavazótáborról lehet beszélni. Az Együtt támogatóinak aránya márciusban 1 százalékos, más pártok ezúttal nem érték el ezt a szintet.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékkal vezet, mögötte 27 százalékos eredménnyel a Jobbik következik, az MSZP 17 százalékra számíthat. Az LMP-nek 7, a DK-nak 6 százaléka van az aktív szavazói csoportban, az Együtt 2 százalékot kapna itt - közölte az Ipsos.

A kutatás összegzése szerint az egy évvel ezelőtti parlamenti választások óta csak a Fidesz és a Jobbik támogatottsága változott érdemben. A kormánypárt táborának mérete május és október között szinte egyáltalán nem, 37-ről 35 százalékra módosult. Utána viszont februárig folyamatosan csökkent, 21 százalékra szűkült. Az utóbbi hónapokban megállt a negatív tendencia, a Fidesz-hívek aránya állandósult. A Jobbik erősödése októberben kezdődött és márciusig tartott: 11-ről 18 százalékra emelkedett a támogatottságuk. A többi párt ereje az elmúlt egy évben nem igazán változott, csak 1-2 százalékos emelkedések és csökkenések voltak, amelyek nem illeszkedtek semmilyen trendbe.

Az Ipsos szerint a Fidesz jelenleg 1,7 milliós támogatói körének a nagy többsége, 1,4 millió ember tekinthető a párt kemény magjának, ők aligha távoznak. A tavalyi választáson is rájuk voksoltak, rendkívül aktívak maradtak mostanáig, és maradéktalanul elégedettek azzal, ahogy az országban mennek a dolgok manapság. A Fidesznek leginkább elkötelezett szavazók a falvakban és a fővárosban, valamint az idősebb emberek körében találhatók. A kormánypárt laza kötődésű választói a húszas-harmincas éveikben járók, a középrétegekbe tartozók.

A Jobbik jelenlegi 1,4 milliós táborából 800 ezren a parlamenti választások óta kitartanak a párt mellett, és elég elszántak, könnyen mozgósíthatók egy választásra - áll az Ipsos elemzésében, amely szerint a nemzeti radikális bázis rendkívül elégedetlen a fennálló viszonyokkal, 95 százalékuk szerint rossz irányba halad az ország. A Jobbiknak igazán lelkes hívei főképpen a negyvenes-ötvenes korosztályban, vidéken, valamint a férfiak között vannak. Az alacsony státusú és a fővárosi nemzeti radikálisok viszont az átlagosnál gyengébben kapcsolódnak választott pártjukhoz az Ipsos szerint.

Az MSZP aktuális híveinek bő kétharmada elkötelezett szocialista. A pártnak 900 ezres tábora van, közülük nagyjából 650 ezren korábban is rájuk szavaztak, most is ezt tennék. Magas fokú az aktivitásuk, aminek talán legfontosabb összetartó ereje az ország helyzetének egyöntetű, erőteljesen negatív megítélése. A szocialista párt törzsközönsége főként az 50 év felettieknél, ott is leginkább a nyugdíjasoknál, továbbá a fővárosiak körében lelhető fel. Az MSZP visszafogott támogatóinak leginkább a fiatal és a kis településeken élő szocialisták számítanak - olvasható az elemzésben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.