Internetes továbbképzést javasol a rendőröknek az ombudsman

Szabó Máté szerint a magyar rendőrség még nincs felkészülve a 21. század infokommunikációs kihívásaira; az alapjogi biztos közleményében, egy nemzetközi projekt tapasztalatai alapján, arra hívta fel a figyelmet: a rendőrségnek a közösségi portálokon is képesnek kell lennie arra, hogy hatékonyan kommunikáljon az interneten szerveződő tömegdemonstrációk mozgatóival.

A közlemény szerint a GODIAC-projekt egyik legfontosabb célja annak kidolgozása, miként lehet alkalmazni az új infokommunikációs technológiát arra, hogy konstruktív párbeszédet, "közrendvédelmi partnerséget" eredményezzen a rendőrök és a szintén elsődlegesen a virtuális térben hálózatokat alkotó tüntetők között a közrend megzavarásának és a tüntetések elfajulásának megelőzésében.

A projektben az ombudsman munkatársai két éve aktívan részt vesznek és az új felismeréseket a magyarországi demonstrációk vizsgálatában is hasznosítják.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a közleményben kitér arra, hogy jelenleg négy demonstráció rendőri kezelésének körülményeit elemzik a biztos munkatársai. "Vizsgálják a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban az aktivisták "irodafoglalásával", a 2011. december 23-i Kossuth téri tüntetéssel, az MTVA épülete előtti éhségsztrájkkal, valamint 2012. január 2-án az Operaház előtti tüntetésekkel kapcsolatos rendőrségi jogalkalmazási gyakorlatot".

Mint írták: folytatódik az a vizsgálatsorozat, amelyre még Sólyom László korábbi köztársasági elnök 2007-ben ombudsmanná jelölésekor kérte Szabó Mátét. Az ombudsman 2008-ban a gyülekezési jog érvényesülését vizsgáló projektet indított, és munkatársaival azóta is rendszeresen foglalkozik a tüntetések és más tömegrendezvények rendőri kezelésének alapjogi problémáival mind panaszok, mind hivatalból indított vizsgálatok alapján.

A közleményben rögzítették azt is, hogy a tüntetések egyre többször lépik át a nemzeti kereteket, miközben változnak és fejlődnek a tüntetési taktikák is. A demonstrációk nemzetközivé válásával szükségessé vált a rendőri tudás "nemzetköziesítése" is.

Hozzátették: egész Európában kihívást jelent, hogy a rendőrségnek egyfelől garantálnia kell a biztonságot, másfelől viszont lehetővé kell tennie, hogy az állampolgárok szabadon gyakorolhassák a jogaikat. Ennek támogatására jött létre 2009-ben a GODIAC-projekt 11 országból 20 partnerszervezet – rendészeti szervek és kutató, illetve oktatási intézetek, valamint az ORFK és az alapvető jogok biztosának - részvételével.

Az ombudsmani hivatal közlése szerint az eredményeket és felismeréseket összegző legutóbbi, svédországi konferencián a témák között szerepelt, hogy a 21. század tömegtüntetéseinek egyik újdonsága a közösségi oldalak használata a megmozdulások szervezésében. A rendőrségnek tehát az ilyen oldalakon - mint a Facebook vagy a Twitter - is képesnek kell lennie arra, hogy hatékonyan kommunikáljon az interneten szerveződő tömegdemonstrációk mozgatóival.

A hivatal megállapítása szerint az ilyen módszerek a magyar rendőrség eszköztárában még nem szerepelnek, sőt, a GODIAC-projektben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a közösségi oldalak közvetítő lehetőségei egyelőre még nem tudatosultak a magyar rendőrségi gyakorlatban. A londoni rendőrség, a Metropolitan Police például a közösségi oldalakon aktívan kommunikál a rendezvények ideje alatt is, és csaknem 1600 bejegyzése van a Twitteren. Ezzel szemben a Magyar Rendőrség nevű felhasználó mindössze 14 bejegyzést tett közzé, a legutóbbit 2010 februárjában - mutatott rá a hivatal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.