galéria megtekintése

„Inkább fázom, mint hagyjam, hogy lemészároljanak”

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 09. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

Nem indított el általános engedetlenségi mozgalmat a nemzeti dohányboltok tulajdonosai körében az egész országot megrázó kaposvári trafikosgyilkosság. Április 23-án a somogyi megyeszékhelyen egy büntetlen előéletű 20 éves férfi 22 ezer forintot rabolt egy trafikból, s eközben késével halálra sebezte a bolt 20 esztendős eladónőjét.

Az üzletet azóta sem nyitotta ki gazdája, Gölöncsér Attila, viszont másik két trafikját a vállalkozó továbbra is üzemelteti, igaz, úgy, hogy leszedte a takarófóliát a boltok ablakáról és üvegajtajáról. Ezt azért tette, mert megítélése szerint a belátást lehetetlenné tévő üvegportál valósággal vonzza a rablókat, hisz a bűncselekményt az utcán járó emberek nem látják.

Kaposváron még két trafikos követte Gölöncsér példáját, s jelenleg hat üzlet üvegezett frontján nincs fólia. A fóliátlanított trafikok tulajdonosait eddig nem figyelmeztették, nem bírságolták. Gölöncsér hangsúlyozza, hogy a járókelők most sem látják a polcokon sorakozó cigarettákat, legfeljebb csak akkor, ha arcukat közel viszik az üveghez.

Az első fóliátlanított nemzeti dohánybolt Kaposváron
Az első fóliátlanított nemzeti dohánybolt Kaposváron
Varga György / MTI

 

A gyilkosság után úgy tűnt, hogy a trafikosok – egyfajta elégedetlenségi mozgalmat indítva – tömegesen leszedik majd a fóliát üzletük kirakatáról, ám tapasztalataink szerint erre sehol sem került sor. Az általunk megkérdezett trafikgazdák a több százezer forintos büntetéstől félve riadtak vissza attól, hogy jogszabályt sértsenek.

Ugyanakkor a kaposvári gyilkosság óta sok trafikos nyitva hagyja üzlete ajtaját, ami által a járókelők belátnak a boltba. A nyitott ajtón keresztül jól láthatók a dohányáruk is (az elsötétítés épp ezt akarja meggátolni), ennek ellenére a trafikosok nem tudnak arról, hogy bárkit megbüntettek volna emiatt.

Bár a boltok eladói jórészt azzal érvelnek, hogy az üzlet meleg és levegőtlen, ugyanakkor azt sem titkolják, hogy ősszel és télen is nyitva hagyják majd az ajtót.

– Inkább fázom, mint hagyjam, hogy lemészároljanak – jelentette ki az egyik pécsi trafik 25 esztendős eladónője.

A gyilkosságot követően Lázár János kancelláriaminiszter azt ígérte: amennyiben igazolódik, hogy a trafikok elsötétítettsége miatt ezt az üzlettípust gyakrabban éri rablótámadás, mint a többi boltot, akkor módosítani fogják a dohányárusításról szóló törvényt. A rendőrség hetekig tagadta, hogy lenne összehasonlító adat a trafikok és más boltok elleni rablótámadás gyakoriságáról, ám utóbb kiderült, hogy a bűnügyi statisztikából ez könnyen kibányászható.

Igaz, ellentmondásosak ezek az adatok, ám az kiolvasható belőlük, hogy a trafikokat sokkal gyakrabban érik rablótámadások, mint más üzleteket (egyes adatok szerint ötször, mások szerint negyvenszer gyakrabban). Ennek ellenére a törvény átírására a kormány nem lát okot.

– Ezután sem fogják bírságolni a nyitott ajtajú trafikokat – jósolta egy pécsi dohánybolt tulajdonosa.

– Az ugyanis szítaná az elégedetlenséget, és naponta szóba kerülne, hogy a kormány hibázott, amikor törvényben rögzítette a boltok üvegének elsötétítését. Inkább eltűrik a nyitott ajtót, s nem forszírozzák az ellenőrzést.

Egy nagykanizsai trafikos viszont úgy vélte, hogy azért nem akar konfliktust a politikai vezetés a trafikosokkal, mert ezeket az üzleteket a kormánybarát vállalkozók kapták. A kanizsai kereskedő ezzel magyarázta, hogy eltűrik a fólia eltávolítását és a tárva hagyott ajtókat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.