galéria megtekintése

Íme a felvételi ponthatárok!

1 komment

Hírösszefoglalónk

Nyilvánosságra hozták kedd este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Cikkünk folyamatosan frissül.

Négy százalékkal több hallgató

Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly - mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a felvételt nyert hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdheti meg tanulmányait. (A népszerűbb szakok ponthatáraihoz görgessen le a cikk aljára! - a Szerk.)

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
 

Palkovics László a legnépszerűbb szakok között a pedagógusképzést említette, ahol 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél - közölte. Ezekre a képzésekre többen is nyertek felvételt - jelezte.

Az oktatási államtitkár kiemelte: úgy tűnik, hogy az elmúlt az időszakban azok a lépések, amelyek az informatikai szakmák népszerűsítését célozták, eredményesek voltak. Kiemelkedően sokan kerültek be informatikai szakokra. Palkovics László hozzátette: 41 szaknál határozták meg idén is előzetesen a ponthatárokat, ezek közül több szaknál csökkentek az előző évihez képest a ponthatárok. Példaként a pénzügy-számvitel szakot említette, ahová így több hallgató kerülhetett be.

Szólt arról is, hogy a duális képzésekre majdnem 10 ezer hallgató jelentkezett, ami lényegesen több mint az előző évben. A felvettek száma mintegy 7 ezer, ami azt jelenti, ők a vállalatok által felajánlott mintegy 3 ezer helyre jó eséllyel pályázik majd. Ezen területen növekedés volt a műszaki, a gazdálkodástudományi és az agrárterületen egyaránt, ahogy több hallgató lesz a természettudományos területen is - jelezte.

Hangosan hallgatók

Győzelmi üvöltések, eső- és könnycseppek kísérték a ponthatár-jelentéseket a budapesti Pont Ott Partin. Kedd este 111 ezer diák sorsa dőlt el. Többségük örülhet.  Boda András riportja az eredményváróról: >>>

Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy a közösségi képzőközpont négy helyen - Sümegen, Kisvárdán, Hatvanban, Siófokon - jött létre. Ezek közül három el is indulhat, Sümegen nem, mert kevesen jelentkeztek. Palkovics László közölte: Kisvárdán 50 hallgatót tudtak felvenni, Siófokon 36-an, Hatvanban 18-an kezdhetik meg tanulmányaikat.

480-as rekord

Az ELTE biológia-fizika tanárszakára való felvételhez kellett a legtöbb pontot, 480-at elérni. A Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakára 460, nemzetközi tanulmányok szakra 465 pont írtak elő. Aki be akart jutni az ELTE-re pszichológiát tanulni, 446 pontra volt szüksége. Az Index azt írja összeállításában, hogy minden ötödik felvételiző az ELTE-re akart bejutni. Közel négyszáz pont kellett ahhoz, hogy valaki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanulhasson, és szintén el kellett érni ennyi pontot ahhoz, hogy a főiskolások színészetet tanuljanak Kaposváron.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az ELTE a legnépszerűbb

Ismét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, ahol 8278 hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben, köztük több mint 1000 leendő tanító, valamint általános és középiskolai tanár; az ELTE-n idén a tavalyinál is több elsőévest várnak - közölte a felsőoktatási intézmény kedd este az MTI-vel.


Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az ELTE tájékoztatása szerint az egyetemen - ahová minden ötödik jelentkező beadta kérelmét - az elsősök 84 százaléka nappali tagozatos lesz, 77 százalékuk alap- és osztatlan képzésben vesz részt. Mint írták, az ország elsőszámú pedagógusképző intézményeként az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek kiemelten fontos, hogy a felvettek negyede (2240 diák) a pedagógusképzésben kezdi meg tanulmányait, köztük 1031-en mint leendő tanítók. Az osztatlan tanárszakokra felvettek száma idén is növekedett: 2016-ban 579-en iratkozhatnak be.

Kitértek arra is, hogy a növekedő tendencia a képzési kínálat bővülésének is köszönhető: idén már a bolgár-, a holland-, a kínai-, valamint a média-, mozgókép- és kommunikációtanári szakpárt is elindítja az egyetem. Az osztatlan tanárképzések átlag ponthatára a meghatározott minimumot messze meghaladó 378 volt, a tavalyi évhez hasonlóan idén is az angol nyelv és kultúra osztatlan tanári szak bizonyult a legnépszerűbb párosításnak.

Bölcsészeké a jövő?

Kari bontásban a legtöbb új felvett a bölcsészkarra (BTK, 1820) érkezik, a második a Természettudományi Kar (TTK, 1220), a harmadik pedig a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK, 1006). Jelentősen növekedett a Tanító- és Óvóképző Karra felvettek száma (700-ról 828-ra), mely elsősorban a pedagógus életpálya modell kisgyermeknevelőkre való kiterjesztésével magyarázható. Alap- és osztatlan képzésben a legtöbb új hallgatót a BTK (1369), a TTK (875), valamint az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK, 745) fogadja. Az ELTE legnépesebb szakja idén a programtervező informatikusoké (636), őket követik a jogászok (613).

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. Tizenkét szakon volt szükség 450-nél több pontra a sikeres felvételihez. Az átlag ponthatár a legmagasabb a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (406), a PPK-n (363) és a BTK-n (346) volt. A jelentkezők átlagpontszáma a pszichológia (464), szabad bölcsészet (450), anglisztika (445), alkalmazott közgazdaságtan (445), germanisztika (440) szakon volt a legmagasabb.

Pont Ott Parti a pécsi Széchenyi téren
Pont Ott Parti a pécsi Széchenyi téren
Sóki Tamás / MTI

Kitértek arra is: negyvenegy szakon már korábban kijelölte az emberi erőforrások minisztere az állami ösztöndíjas finanszírozási formához szükséges minimum-ponthatárokat. Az ELTE-re jelentkezők számos képzés esetében ezeknél jóval magasabb ponthatárt értek el. A gyógypedagógia alapképzésre felvettek mindannyian - finanszírozási formától függetlenül - majdnem 50 ponttal, a politológia alapképzésre felvételizők több mint 70 ponttal haladták meg a minimumot. Az ELTE pszichológia szakára 446, anglisztika szakára 418 pont alatt nem lehetett bekerülni: ezeken a képzéseken 435, illetve 320 pont volt az ösztöndíjas minimum pontszám - közölték.

Több mint ötezren kezdhetnek a Műegyetemen


Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg. 5240 hallgató kezdheti meg tanulmányait a intézményben; alapképzésben az állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma meghaladja a 415-öt - közölte a BME kedd este az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Műegyetem alapképzéseire felvett jelentkezők átlagpontszáma magas maradt "a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére is": állami ösztöndíjas képzési formában ez 415,2, önköltséges formában felvettekkel együtt 412,2 pont.

Kiemelték: az egyetem a mesterképzéseket meghatározóan fontosnak tartja a gazdaság fejlődéséhez, ezért az alapképzésben tanuló hallgatóit ösztönzi a továbbtanulásra. Mesterképzésben több mint 1400-an kezdhetik meg ősszel tanulmányaikat. Örömmel fogadták - tették hozzá -, hogy a BME-re jelentkező 11 629 ember 27 százaléka valamelyik mesterképzésüket jelölte meg, ami 7 százalékponttal magasabb az országos aránynál, létszámában ez a második legtöbb a felsőoktatási intézmények között. Kitértek arra is, hogy jelentősen nőtt az angol nyelvű képzésben tanulók száma, mivel a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj keretében a világ minden részéből több mint kétszáz jelentkezőt vettek fel. Nagy többségük a több hallgatói munkát kívánó mesterképzésre jelentkezett, doktori képzésre 29 embert vettek fel.

Több mint 3 ezer gólya a Corvinuson

A Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) 3295-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől, a felvettek több mint fele legalább 450 pontot ért el - tudatta az intézmény kedd este az MTI-vel. A BCE az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban is növelni tudta a felvett jelentkezők létszámát, akárcsak az elmúlt években - olvasható a közleményben.

Azt írták: az egyetem három karára az idei felvételi eljárásban 3295 jelentkezőt vettek fel. A felvettek közül 2293-an állami ösztöndíjasként, 1002-en pedig önköltséges hallgatóként kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. Ismertették: a 3295 hallgatóból 957-et mesterképzésre vettek föl, közülük 835-et állami ösztöndíjasként.

Kiemelték: országos első a jelentkezettek számában az egyetem Gazdálkodástudományi Kara, amelyre 5565-en szerettek volna bekerülni a 2016-os felvételin, és az egyetemen itt kezdheti meg tanulmányait a legtöbb, 2297 hallgató is.

Közölték továbbá, hogy a BCE-n idén is valamennyi képzési területen magasak nem csupán a szakok bekerülési ponthatárai, de a jelentkezők és a felvettek átlagpontszámai is. Az 500 pontos skálán az angol nyelven induló nemzetközi tanulmányok alapképzési szakra felvett hallgatók átlagpontszáma 476, ahogy a gazdaság- és pénzügy-matematikai alapképzési elemzés szakra bekerülteké is. A nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak angol nyelvű képzésén 474, magyar nyelvű képzésén pedig 473 pontot értek el átlagban a felvett jelentkezők - részletezték.

Hozzáfűzték: a Corvinusra felvett diákok kiemelkedő eredményeit jelzi, hogy a nappali alapképzésekre felvett hallgatók több mint 90 százalékának van legalább 400 pontja, a felvettek több mint fele pedig 450 pontot ért el vagy afelett teljesített.
Jelezték: szeptembertől a BCE székesfehérvári campusán a duális képzési formájú gazdálkodás és menedzsment alapképzési, valamint a pénzügy és számvitel alapképzési szakok indulnak a Gazdálkodástudományi Kar szakjai közül.

 Ponthatárok a népszerűbb nappali szakokon
Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan
458
 nemzetközi tanulmányok
465
 kommunikáció és médiatudomány
455
 nemzetközi gazdálkodás
 460

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
mérnökinformatikus
 370
 gépészmérnök
 380
 műszaki menedzser
448
 nemzetközi gazdálkodás
460
Budapesti Gazdasági Egyetem
nemzetközi gazdálkodás
464
 turizmus-vendéglátás
428
Debreceni Egyetem
általános orvos
 425
  andragógia 450
 jogász
 460
 kommunikáció és médiatudomány
 482
Eötvös Loránd Tudományegyetem
kommunikáció és médiatudomány
456
  anglisztika 418
  jogász 460
 magyar
 350
 nemzetközi tanulmányok
466
 politológia
396
 pszichológia  446
 óvodapedagógus  300
  szociológia 384
  történelem345
Károli Gáspár Református Egyetem
pszichológia
436
 Miskolci Egyetem
jogász
470
  nemzetközi gazdálkodás
481
 Nemzeti Közszolgálati Egyetem
nemzetkizö igazgatás
 446
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
jogász  460
Pécsi Tudományegyetem
általános orvos
420
  jogász 461
  kommunkikáció és médiatudomány  478
Semmelweis Egyetem
általános orvos
441
Szegedi Tudományegyetem
általános orvos 
 426
  nemzetközi tanulmányok  467
 jogász
465
Forrás: Felvi.hu

 Az összes szak felvételi ponthatárait a Felvi.hu-n találják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.