galéria megtekintése

Ilyen még nem volt Miskolcon - ezreket várnak a tüntetésre

14 komment


Doros Judit

Ma délután Miskolcon – és az ország további pontjain a hermanosok mellett rendezett szimpátiatüntetéseken – világosan kiderül, milyen támogatottságuk van a változást követelő iskoláknak, pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak. A szervezők mindenesetre ezreket várnak az oktatás reformját követelő, szinte az egész országot megmozgató tiltakozó akcióra.

Miskolcon szerdán délután Fogadóóra címmel fáklyás felvonulást szervez a Pedagógusok Szakszervezete, az Autonóm Területi Szakszervezet, a Magyar Zeneművészek és Táncpedagógusok Szakszervezete, a PDSZ, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka elől indulnak Miskolcról, a Tizeshonvéd utcából, majd a Hunyadi János utcán végighaladva jutnak el a Városház térre, a polgármesteri hivatal elé, ahol meggyújtják a fáklyákat.

Innen immár a követeléseiket is jelképező „kis tüzekkel” felvértezve indulnak tovább a belváros sétálóutcáján, majd jutnak el a Hősök terére, ahol többen beszédet tartanak, és felolvassák petícióikat. Elhangzik majd a pedagógus-sztrájkbizottság kormánynak benyújtott 25 pontja is, amely a legfontosabb követeléseiket tartalmazza.

 

Az előzetes tervek szerint a miskolci demonstráción felszólal majd Galló Istvánné, a PSZ elnöke, valamint a követeléseket támogató szakszervezetek képviselői, de a szülőknek és a diákoknak is lesz lehetőségük, hogy ezen a nyilvános Fogadóórán elmondják véleményüket a hazai oktatásügyről. Szót kap Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője is, aki tegnap kérdésünkre azt mondta: szerdán világosan kiderül majd, milyen támogatottságuk van a változást követelőknek, hiszen más elmenni egy demonstrációra, mint egy fotelből drukkolni egy ügyért. Találgatni nem akart, de úgy vélte, az előzetes várakozásoknak megfelelően több ezren lesznek majd a tüntetésen, s hozzátette: Miskolcon még nem volt példa hasonló, szinte az egész országot megmozgató tiltakozó akcióra.

Megkérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Balog Zoltán humánminiszter felkérésre a Klik az országban számos helyen szervez tankerületi értekezletet, amit – bizonyára nem véletlenül – a miskolci tüntetés napjára időzítettek. Pilz Olivér szerint nemcsak a hermanosok januárban nyilvánosságra hozott, a problémákat felsoroló levele óta – amelyhez keddig több mint 28 ezren csatlakoztak szerte az országban – lehet tudni, hogy régóta baj van az oktatásügyben, hiszen az érdekképviseletek már évek óta konghatják a vészharangot. Épp ezért nem lehet pusztán véletlen, hogy épp arra a napra terveznek egyeztető fórumot, amikor a pedagógusok egy része Miskolcon vagy az ország más pontján szervezett tüntetésen vesz részt. Ám mivel a demonstrációk munkaidő után kezdődnek, így nem lesz akadálya, hogy aki akar, részt vegyen rajtuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.