A fideszes választási élelmiszerdiszkont

A hétvégén Illés Zoltán fideszes környezetvédelmi szakpolitikus, VI. kerületi képviselőjelölt háromszor is kedvezményes élelmiszer-akcióra invitálta a kerületi választókat. Egy liter ARO étolajat, 1 kilogramm kristálycukrot és egy kiló lisztet lehetett venni 200 forintért.

Az adagokat a második fordulóra készülő politikus saját kezűleg "adta el". Volt, aki több adagot vett, olyan is akadt, aki megpróbált trükközni, s többször visszaállva a sorba szeretett volna vásárolni. Amikor ez kezdett elharapózni, Illés Zoltán, ez a valaha jobb sorsra érdemes, tehetséges politikus véget vetett az egyszerre szomorú, kívülről nézve eléggé szánalmas, a nagy tömeg miatt viszont kifejezetten megejtő akciónak.

A hatodik kerületi emberek - mert csak ők vásárolhattak a Rippl-Rónai és a Szondi utca sarkán - türelmesen kivárták sorukat. Aki végzett, biztonságba helyezte az Itt az idő a környezet-változásra! föliratot viselő szatyrot - nagy tévedés azt hinni, hogy Fidesz-szatyor volna, Illés többször megismételte, nagy ívben tesz arra, ki kire adja a voksát -, s ment a dolgára.

Előzőleg persze fegyelemezetten meg kellett hallgatnia Schmitt Pál EP-képviselő, a fényes és nagy jövő előtt álló Fidesz-politikus lelkesítő beszédét, melynek fölvezetésében azt lehetett hallani: azért jöttek az emberek olajat, cukrot és lisztet venni, mert változást akarnak.

A végig velünk lévő angol újságíró, aki jó ideig a Financial Times-t tudósította a térségből, azt kérdezte, milyen változást szeretnének a jelenlévők. Az étolaj árát szeretnék megváltoztatni? Később hozzátette: annyira feudális ez az egész.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Illéstől, aki eddig háromszor volt már ezüstérmes (mert a helyi szoci jelöltek megelőzték), s a rendszerváltás óta szívós és elnyűhetetlen figuraként van jelen a politikában, ezt úgy kérdeztük, nem kezdik-e ki az olajos-lisztes-cukros akció miatt. Nem tart tőle, miként társa sem, aki teherautójával az árut ideszállította. Karácsonykor karácsonyfát adtak így el, nemsokára pedig törpedáliával kedveskednek a választás előtt álló kerületi lakosoknak.

De erre már föltélezhetően csak akkor kerülhet sor, ha Dr. Illés Zoltán fideszes környezetpolitikus megnyeri a választást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.