Illatos úti szennyezés: nem volt ilyenre példa

Csaknem kétezer olyan helyszín van az országban, ahol az Illatos útihoz hasonló jellegű munka folyt, de ilyen törvénysértésre nincs példa - nyilatkozta Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.

A veszélyes hulladékok elszállítása után elkezdődik a tényfeltárás az Illatos úti telepen; megvizsgálják, mi rakódott le a talajban, a talajvízben, illetve a zárt vezetékekben, amelyeken áthaladtak a veszélyes anyagok - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A kormánymegbízott felidézte, hogy az összes veszélyes hulladékot elszállították a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről. Az elszállítás nettó 1 milliárd 661 millió forintba került. A költségeket a tulajdonosoknak kellett volna állniuk, ők azonban fizetésképtelenséget jelentettek még 2007-ben. Elmondta azt is, hogy tavaly nyáron állami felszámoló lépett a korábbi helyére, miután az előző felszámoló nem tudta teljesíteni azt a jogszabályi kötelezettségét, amely a veszélyes anyagok elszállítására vonatkozott.

A következő lépés, a tényfeltárás a becslések szerint az elszállíttatás költségének mintegy tizedébe, 150-200 millió forintba kerül majd. Reményeik szerint a tulajdonosok teljesíteni fogják ezt a kötelezettségüket - jelezte a kormánymegbízott.

Tarnai Richárd kitért arra is, hogy csaknem kétezer olyan helyszín van az országban, ahol az Illatos útihoz hasonló jellegű munka folyt az elmúlt évtizedekben, de ilyen nagyságú tevékenységre, illetve törvénysértésre nincs példa. A kormány célja, hogy minden ilyen esetet megoldjon, a költségeket azonban a tulajdonosoknak kell viselniük, az ő kötelezettségük lett volna a jogszabályokat betartani, hogy ne tároljanak veszélyes hulladékot - tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.