galéria megtekintése

Lezárulhat végre minden idők egyik legbonyolultabb pere

2 komment


Hajba Ferenc

Az utolsó szó jogán mondott beszédek elhangzottak a Veszprémi Törvényszéken, Szabó Györgyi tanácsvezető bíró pedig január 28-án és 29-én kihirdeti az elsőfokú ítéletet a vörösiszap-katasztrófa büntetőügyében.

Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen 2010 október negyedikén átszakadt a MAL-Zrt. egyik tárolójának a gátja. A vörösiszap elöntötte a településeket. Tíz ember az életét vesztette, kétszáz épület megsérült, közülük sok lakhatatlanná vált. Falurészeket kellett teljesen újjáépíteni.

A tragédiát követően a cég fizikus végzettségű vezetőjét és még 14 embert állítottak bíróság elé halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége miatt.

Némethné Szent-Gály Edit Katalin, a Veszprémi Törvényszék elnöke a bíróság ez ügyben elvégzett munkáját ismertette. Elmondta: 2012. január 19-én érkezett a vádirat a bíróságra. A nyomozati okirat 60 ezer oldal volt, az ügyet 248 napon át tárgyalta Szabó Györgyi tanácsvezető bíró és két ülnöktársa. Ülnökváltás és betegség miatt 13 napot kellett elhalasztani. A bírósági jegyzőkönyv 7176 oldalas, a rögzített hanganyag 752 óra terjedelmű volt.

 

A törvényszék vezetőinek az volt a dolguk, hogy minden feltételt megteremtsenek a nyugodt, szakszerű munkához – jelentette ki Némethné Szent-Gály Edit Katalin. A kijelölt bírót mentesítették más munkától, s engedélyezték neki, hogy otthon dolgozhasson. A törvényszék igazgatásához egyetlen panasz vagy kifogás nem érkezett.

Megkérdeztük, milyen gyakori, hogy a vádlott három napon át, vetítéssel kísért védőbeszédet mondjon. Varga Gábor kollégiumvezető azt felelte, a vádlottnak joga van az összefüggő, részletes védekezésre, ezt a hatályos jogszabályok nem zárják ki. Kizárólag akkor szakítható meg, ha egyértelműen érzékelhető, hogy csak az időt akarja húzni. Az ítélkező bírónak sem szabja meg a törvény, hogy egy ügyet mennyi ideig tárgyalhat. A kollégiumvezető érdeklődésünkre megjegyezte: vitathatatlan, hogy az eljárási törvényt nem az ilyen ügyekre alkották. Ennek ellenére biztos abban, hogy átgondolt, körültekintő, szakszerű, jogilag is teljesen helytálló ítélet születik.

Iszapkatasztrófa a levegőből
Iszapkatasztrófa a levegőből

A tárgyalás során egyébként az ügyész 49, a vádlottak és a védők 78 bizonyítási indítványt jelentettek be. Igaz-e, hogy az eljárásból néhány szakértőt ki kellett zárni? – kérdeztük Némethné Szent-Gály Edit Katalint, aki azt válaszolta: az ítélet előtt tartalmi kérdésekről nem szeretett volna beszélni, de ha már a kérdés elhangzott, a kollégiumvezető felel rá. Varga Gábor igennel válaszolt érdeklődésünkre, de hozzátette: hogy az egyik szakértő kizárását a Győri Ítélőtábla nem hagyta helyben.

A sajtótájékoztatón kiderült: különböző feladatokra eddig 36 millió 213 ezer forint bűnügyi költséget előlegezett meg a Veszprémi Törvényszék.

Az ítélethirdetésre január 28-án kerül sor, majd várhatóan a bíró két napon át indokolja határozatát.

A MAL ellen egyébként jelenleg is folyik a felszámolás, így egyelőre folytathatja tevékenységét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.