galéria megtekintése

Így véd meg a bíróság: „Költözzön el, akkor nem találják meg!”

15 komment


Fekete Gy. Attila

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Balogh Vince ügyében, akinek lakcímét eddig tisztázatlan körülmények között a Fővárosi Ítélőtábla kiadta az őt és társait 2005. május 14-én megtámadó rablóbanda tagjainak. Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: Balogh bejelentése alapján felvetődhet a személyes adattal visszaélés gyanúja.

Az ügyészségnek kétszer tizenöt napja van beszerezni a hiányzó információkat, amelyek alapján eldöntheti, elrendeli-e a nyomozást vagy elutasítja a feljelentést.

Balogh Vince, miután levelet kapott a tescós rablóbanda fejének tartott Süveges Pétertől, eredetileg a Fővárosi Ítélőtáblán szerette volna tisztázni, miért adták ki a címét. Süveges ugyanis levelében szinte bocsánatkérően magyarázta Baloghnak, hogy nem nyomozott utána, a bírósági iratok között akadt a címére. Az adatainak zárt kezelését kérő ­Balogh ettől nem nyugodott meg. Sőt.

Balogh még tavaly adta meg a címét az ítélőtáblának, amikor az ügy állásáról érdeklődött. Korábban a bíróság úgy tájékoztatta, hogy csak a vádlottak jogerős elítélése után döntenek az ő kártérítéséről.

 

Néhány hete aztán döbbenten olvasta az újságokban, hogy Süvegesnek 8000 euró kártérítést ítélt meg a strasbourgi emberi jogi bíróság ügye elhúzódása és fogva tartásának rossz körülményei miatt. Balogh ez után nyilatkozott a Hír TV-nek, sérelmezve, hogy bezzeg őneki, akinek – hogy a pénzszállító ­autót magára záró társát jobb belátásra bírják – szétlőtték az egyik lábát, csak 320 ezer forintot fizetett cége biztosítója.

Napokkal később levelet kapott Süvegestől. A címzés szerint a levél a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben íródott, ám Inárcson adták postára. A szabályozásból kiindulva valószínűsíthető, hogy valamelyik hivatalos kapcsolattartója (ügyvédje vagy rokona) hozhatta ki és adhatta fel a nyolcoldalas levelet.

Balogh hiába bizonygatta a Fővárosi Ítélőtábla ügyintézőjének, hogy életveszélybe sodorták őt és a családját. Hiszen Süvegeséknek lehetnek szabadlábon olyan cimboráik, akik felkereshetik, és ki tudja, mire kényszeríthetik őket. Erre a főügyészségen tett feljelentése szerint az ügyintézőtől azt a tanácsot kapta: változtasson címet. Balogh lapunknak elképedve mesélte, hogy amikor visszakérdezett, mert nem hitt a fülének, az ügyintéző ráerősített: költözzön el, és akkor nem találják meg.

– Kenyérre is alig van pénzem, nemhogy költözni – mondta lapunknak Balogh.

Süveges levelében úgymond segíteni akart Baloghnak, legalábbis ezt írta. Emlékeztette arra, hogy mint azt személyesen is elmondta neki a bíróság folyosóján, nem ő lőtte lábon, hanem „a vádalkuzós K. Gábor”. Állítása szerint K. dobta a rendőrökre azt a kézigránátot is, amely Baloghot a fején megsebesítette, és amelyet Süveges szerint a jegyzőkönyveket meghamisító hatóságok igyekeznek kitörölni az ügyből.

„Nem véletlenül nem idézték önt mostanában tanúskodni” – okította ki Baloghot Süveges. „Vádalkut kötöttek a fejemre valakivel, aki gránátot dobott a rendőrökre. A gránát végül csak önt sebesítette meg. Azonban ma már minden jegyzőkönyvben az áll, hogy a gránátdobásnak nem volt sérültje. Így védik a vádalkuzós K. érdekeit. Ha nincs sérült, enyhébb ítélet is kiszabható rá” – olvasható a levélben, amely szerint az eltussolt sérülése után Balogh nem számíthat kártérítésre sem.

Folyamatban lévő ügyről sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem nyilatkozik. Süveges állításait így valószínűleg legkorábban csak a jogerős ítélet kihirdetésekor vagy azt követően ellenőrizhetjük, ha már hozzáférhetünk az aktákhoz. Már amikhez hozzá lehet majd férni. Levelében ugyanis Süveges azt állítja, hogy sok iratnak nyoma veszett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető