Így tüntethet a Szebb Jövőért

Nagy rendet a kistérségekben címmel rendezett vonulással egybekötött tüntetést szombaton Tiszafüreden a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem szervezet - írta a Szóljon.hu. A demonstrációval saját meghatározásuk szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megye észak-keleti részén egyre katasztrofálisabbá váló közbiztonságra szeretnék felhívni a figyelmet.

Lukács László, a Jobbik karcagi önkormányzati képviselője azt nyilatkozta a portálnak: nem kívánnak megfélemlíteni senkit, kizárólag törvényes alapokon állva, a rendvédelmi szervek feladatait elismerve, mintegy mellettük létező civil önvédelmi összefogásként szándékoznak a nyilvánosság elé lépni. A László Attila, az egyesület elnöke által vezetett fegyelmezett, zárt rendben történt felvonuláson a szervezet körülbelül nyolcvan, formaruhába öltözött tagja vett részt.

A tér szélén egy csoport ellentüntetést tartott, akik egyúttal a rendőröktől a helyszíni fotózás és filmfelvételek betiltását is követelték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.