Így rongáld a plakátot: útmutatót kaptak a „vadászok”

Kezd láthatóvá válni a kormány idegenellenes uszító hangvételű plakátkampánya: egyre szélesedő állampolgári mozgalom szerveződik a propagandaanyagok eltávolítására. Az aktivisták, civilek, magányos harcosok eddig csak szerencséjükre hagyatkozhattak, ha célpontot kerestek, mostantól azonban óriásplakát-térkép segíti a vadászatot.

„Plakát letépve.” „Plakát átfestve.” „Magasan volt, de valaki megoldotta.” „Sajnos ez nem sikerült annyira, de ilyen az élet.” Ilyen és hasonló bejegyzések fogadják azt, aki ellátogat a Plakátmagány elnevezésű, közösségi szerkesztés alatt álló internetes térképre. Ezen a felületen lehet jelezni, ha valahol elhelyeznek egyet a kormányzat bevándorlás-ellenes kampányplakátjából. A térképen a plakát helyét, szövegét és állapotát is jelezni lehet, így az illegális eltávolítást/átfestést végzők valóságos trófeafala kezd kialakulni. Főleg budapesti helyszíneket találhatunk, bár mind több vidéki plakátot is szerepeltetnek rajta, igaz, ezek túlnyomó többségét sértetlen állapotúként jelzik.

Amint arról a Népszabadság beszámolt, felháborodáshullám követte, hogy az elmúlt hét végén megjelentek a közterületeken az Orbán-kormány bevándorlásellenes kampányának óriásplakátjai, amelyek xenofób hangulatkeltése már-már a milosevicsi időket idézi Jugoszlávia széthullásának hajnaláról.

A plakátkampány bejelentésére két szervezet is jelezte, hogy meg fogja rongálni a kiragasztott hirdetéseket: az Európai Baloldal pénzdíjat is felajánlott a kampányszöveget olvashatatlanná tevőknek, az Együtt pedig aktivistáin, tagjain keresztül maga kezdett bele az akcióba. A plakátok megrongálása során az is kiderült, hogy a rendőrség emberi erőforrást nem sajnálva őrzi, figyelteti a hirdetőtáblákat, a Kettős Mérce blog még egy rendőri jelentést is bemutatott, amely egy, a Gundel étteremnél végrehajtott akciót dokumentál. Lapunk megkeresésére a rendőrség tagadta, hogy figyelnék a plakátokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.