galéria megtekintése

Így rohad tovább a 3-as metró

18 komment


Szalai Anna

A főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődhet el az M3-as metró alagútjának felújítása, ezért Tarlós István ígéretével szemben a következő önkormányzati választás, azaz 2019 ősze előtt szinte biztosan nem tudják átadni a metróvonalat – tudta meg a Népszabadság. Csúszásban van a szerelvények felújítása is.

A főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődhet el az M3-as metró alagútjának rekonstrukciója. Tarlós István főpolgármester tavaly októberben még úgy vélte, nincs ok a 2018 végi átadási határidő módosítására. Az idén februárban már kissé hátrébb lépett: a metróvonal infrastruktúrafelújításának végső határidejeként 2019. szeptember 30-át, az önkormányzati választások előtti időpontot jelölte meg. Csakhogy a Népszabadság információi szerint már a BKV-nál sem bíznak abban, hogy a munka 2020 első negyedéve előtt befejeződhet.

A csúszás már most több hónapos.

A kivitelezési tervek készítését célzó első tender a minisztériumnál elakadt, a következőt január közepére ütemezték, de február végén hirdették meg. Az ajánlattételi határidő március vége volt, de az eredményhirdetés körül nagy a bizonytalanság. A kivitelezői tendert nyár elején hirdethetik meg, ennek átfutása a jogorvoslati eljárásokkal együtt legalább fél év. Idáig juthat el pénz nélkül a főváros.

 

Tarlós István már hónapokkal ezelőtt is gyors kormányzati döntésekre várt, mivel a feszes rekonstrukciós ütemtervet már egy hónapos csúszás is felboríthatja. Akkor azt mondta: ha a metróvonal felújítását nem sikerül ebben a ciklusban elvégezni, akkor valószínűleg még 2019 előtt le kell állítani, aminek hatásai túlnyúlnának a közlekedési káosz közvetlen hatásán. A főpolgármester mindenesetre nem bízza a véletlenre a dolgot. A folyamatok felgyorsításával „személyes megbízottként" bizalmasát, Pető Györgyöt bízta meg. Pető korábban az MSZP színeiben alpolgármester volt Óbudán, majd a Fővárosi Biztonsági Iroda és a Fővárosi Közterület-felügyelet élére került. A projekt hivatalos vezetője viszont Radnai Tibor, a DBR metró volt projektigazgatója.

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!
Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!
Kallus György

Ám a kivitelezési szerződést csak akkor köthetik meg, ha a szükséges fedezet a főváros rendelkezésére áll. Márpedig a pénznek egyelőre se híre, se hamva. A főpolgármester által meleg szavakkal emlegetett legutóbbi kormányhatározatban ugyanis csak annyi szerepel, hogy a projekt 125 milliárdos uniós keretét 137,5 milliárdra emelik. A fejlesztési minisztériumnak ennek alapján kell benyújtania a támogatási kérelmet az Európai Bizottsághoz. Az egyeztetések csak ezt követően kezdődhetnek el.

A Vs.hu hírportál értesülése szerint Brüsszel eleve részfinanszírozásban gondolkodik. A teljes összegre csak a pálya meghosszabbítása, a teljes akadálymentesítés, illetve az utasszám kimutatható növelése esetén lett volna remény. A részleges támogatásról szóló bizottsági döntés után a fejlesztési tárcának kell új forrásokat keresnie, amelyekről azután a kormány tárgyal. S közben telnek a hónapok. Szó sincs tehát arról, hogy az állam vállalná a projekt finanszírozását. Sőt – lapunk informá­ciói szerint – már most felvetődött, hogy uniós pénz nélkül csak részlegesen újítanák fel a pályát. Már a kivitelezési tervekhez szükséges kétmilliárd forintot is a fővárosnak kellett előteremtenie.

Az önkormányzati választás előtt aligha adják át a felújított 3-as metrót
Az önkormányzati választás előtt aligha adják át a felújított 3-as metrót
Teknős Miklós

Az állam egy fillért sem adott a szerelvények felújítására sem. Ezt is a fővárosi önkormányzatnak kell saját forrásból – pontosabban 15 milliárdos pluszköltséggel járó hitelből – fedezni. A kormány rá­adásul az állami kezességvállalásért cserébe megszabta, hogy új kocsik helyett a meglévőket kell felújítani. A tendernyertes orosz Metrowagonmash eddig egyetlen szerelvényt vitt magával, holott az átalakítási engedélyt már februárban meg kellett volna kapnia a cégnek, míg az első prototípusnak májusra kellene megérkeznie, akkor kezdődne a tesztüzem is. De a kocsit legkorábban júniusra várják. Az utolsó járművet 2018 őszére kellene leszállítani.

Kérdés az is, hogy hol fogják lefolytatni a tesztüzemet. Az üres teszt ugyan lefuthat a 2-es vonalán, de az utasokkal együtt előírt próba csak a 3-as vonalán teljesíthető. Az sem tisztázott, hogy miképpen befolyásolja majd ez a garanciavállalást. A teljes körű jótállás időtartama három év, a jótállási biztosíték összege 3,45 milliárd forint. De ez csak akkor érvényes, ha az előírt karbantartási rend szerint üzemelnek a járművek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.