galéria megtekintése

„Igaz, hogy az apádat három évre becsukják?”

Az ügyész felfüggesztett börtönt kért az élettársát bántalmazó fülöpházi polgármesterre, a védő szerint enyhítő körülmény, hogy a sértett megbocsátott, a falu közössége pedig a történtek ismeretében újraválasztotta.

A perbeszédekkel folytatódott csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróságon Balogh József egykori fideszes országgyűlési képviselő, jelenleg is Fülöpháza polgármestere büntetőpere. Baloghot súlyos testi sértés bűntettével vádolja az ügyészség. 2013. április 28-án hajnalban egy lakodalomból értek haza, amikor Balogh ittas állapotban, gyógyszer hatása alatt, legalább kétszer nagy erővel megütötte élettársa arcát. Arccsontja darabosan törött, és jobboldali járomcsontja is eltört. Az orvosi vizsgálat fényt derített egy korábbi törésre is, amelyet szintén bántalmazástól szenvedett el.

Balogh József a tárgyalóteremben
Balogh József a tárgyalóteremben
Bús Csaba / Népszabadság

Amikor az eset nyilvánosságra került, Balogh azzal magyarázta a történteket, hogy élettársa átesett a család 80 kilós vak komondorán, elesett, és úgy sérült meg. Az országos botrány hatására kilépett, pontosabban kizárta magát a Fidesz parlamenti frakciójából. Fülöpházán azonban újra indult a helyhatósági választáson, és 2014-ben nagy fölénnyel újra polgármesterré választották.

 

Élettársa a sógornőjéhez menekült, ahol vérző arcáról, véres ruházatáról fotókat készíttetett egy mobiltelefonnal – mind a ruhák, mind a fotók bűnjelek lettek a későbbiekben. Mind az őt ellátó orvosok, mind később az orvosszakértő megerősítette, hogy a nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseit legalább két, nagy erejű ütés okozhatta. Az asszony az orvosoknak még elmondta, hogy Balogh verte meg, nemsokára azonban visszaköltözött hozzá, megbocsátott neki, és azóta is együtt élnek. Kezdeti vallomását visszavonta, és később sem tett vallomást.

Vádbeszédében az ügyész hangsúlyozta: minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Balogh elkövette a súlyos testi sértést. A vádlott terhére rótta, hogy az eljárás során többféleképpen is előadta a történteket. Kevés enyhítő körülményt talált: Balogh eddigi büntetlen előéletét, és azt, hogy egy rákbeteg tizenéves gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosbító körülménynek ítélte, hogy részeg volt, nemcsak alkoholt, hanem egyidejűleg gyógyszert is fogyasztott.

Bús Csaba / Népszabadság

Az ügyésznő szerint az is súlyosbítja Balogh vétkét, hogy országgyűlési képviselő volt, és jelenleg is polgármester: a közéleti szereplőknek példát kell mutatniuk, különösen olyan helyzetben, amikor a társadalomban erősen elszaporodott a családon belüli erőszak. A vádhatóság szerint nem számít enyhítő körülménynek, hogy élettársa megbocsátott, és visszaköltözött hozzá. Az ilyen megbékélés járhat átmeneti eredménnyel, de később sokkal súlyosabb következményei is lehetnek. Felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, továbbá azt, hogy a bíróság helyezze pártfogó felügyelet alá a polgármestert, és kötelezze indulatterápiás foglalkozáson való részvételre.

Balogh ügyvédje sérelmezte, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság elutasította a közvetítői eljárást, amely pedig korszerű európai jogintézmény. Az ügyvéd szerint Balogh a komondoros nyilatkozatot a sajtónak tette, a büntetőeljárásban következetesen elismerte a bűncselekményt. Az ügyvéd szerint olyan médiahadjárat folyt Balogh ellen, amely olyan társadalmi megvetést és stresszt okozott, hogy akár tinédzser gyermeke rákos megbetegedéséhez is hozzájárulhatott. Miközben el kellett távolítani az egyik veséjét, folyton azt kérdezgették tőle, igaz-e, hogy apádat három évre becsukják? A média és a közvélemény a gyermeket büntette, miközben azt hitte, az igazság mellett áll ki.

A védő szerint Balogh maga lépett ki a Fidesz parlamenti frakciójából, és nem is indult újra az országgyűlési választáson. Fülöpháza azonban olyan kis közösség, ahol mindenki mindenkit ismer. Ha ott nagy fölénnyel újraválasztották polgármesternek, az azt jelenti: megbocsátottak neki. Sem a helyi közösség, sem az élettársa megbocsátását nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor az enyhítő körülményeket számba veszik. Kinek van joga a médiában vagy a fővárosban azt mondani, hogy ezeknek a véleménye nem számít, mert ezek buta parasztok? Azt pedig végleg nem lehet alappal feltételezni, hogy majd újra bántalmazza az élettársát.

A védő szerint az élettárs megbocsátott, az arcokra nem ez van írva
Bús Csaba / Népszabadság

Az ügyvéd próbára bocsátást kért. Amennyiben pedig mégis szabadságvesztésre ítélnék Baloghot, azt, hogy előre mentesítsék a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alól.

Ítélethirdetés február 17-én, 8.30-kor a Kecskeméti Járásbíróságon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.