Idősek jönnek a magyar fiatalok helyébe

nem reális az a miniszterelnök által felfestett veszély, hogy az „idegen kultúrák" képviselői elözönlik az országot.

Ami azonban a kivándorlás frontján történik, attól egyre inkább tartanunk kell. A KSH is elismeri, hogy a magyar társadalombiztosításnál nyilvántartott távozók csak a teljes kivándorló népesség egy részét jelentik (a külföldi tükörstatisztikák alapján nagyságrenddel többen lehetnek, akik elhagyják az országot), alapvető következtetések levoná­sára azonban a statisztikai hivatal töredékes adatai is alkalmasak. Nemcsak a gyors tempójú növekedés látszik – tavaly másfélszer annyian költöztek külföldre, mint 2013-ban, és hatszor annyian, mint 2009-ben –, hanem az is, hogy látványosan emelkedett, és immár

közel 50 százalékos az elmenők között a fiatalok aránya, miközben a „beköltözők" átlagéletkora egyre nő, sokan közülük kifejezetten a magyar nyugdíjért jönnek.

A tipikus országelhagyó jelenleg 30 év alatti nőtlen férfi, aki Németországba, az Egyesült Királyságba vagy Ausztriába tart. A bő 31 ezer kivándorló és a tavaly regisztrált 34 ezres népességfogyás számszaki egybeesése nyilván csak véletlen, az a tanulság viszont leszűrhető belőle, hogy a kivándorlás nélkül a hazai népesedési folyamatok nagyjából egyensúlyban lennének. Ebből az következik, hogy pillanatnyilag a magyar népesedéspolitikában

az ­első számú veszélyforrás nem az alacsony születésszám, hanem a kivándorlás

– amely tempósan gyorsul, miközben az élve születések csökkenése megállt –, és további komoly kockázatot jelent, hogy egyes szakmai becslések szerint már a szülőképes korban lévő nők 6-8 százaléka külföldön tartózkodik (ahol vagy nem szülnek, mert az egzisztenciateremtéssel vannak elfoglalva, vagy kint adnak életet gyereküknek, ami egyes országokban automatikus állampolgárságot is jelent az újszülöttnek, és nem ösztönöz a vissza­térésre).

Ha a tendencia tartós marad, a kint dolgozók hiányzó befizetései a tb- és (még inkább) a nyugdíjkassza működőképességét is kérdésessé teszik – utóbbi nemcsak Magyarország, hanem az összes európai „küldő" ország problémája, amire esetleg az uniós alapnyugdíj jelenthet megoldást.

Biztos, hogy rengetegen mennek el, de azt nem tudni, hogy mennyi időre Teknős Miklós

Rövid távon a fiatalok, a diákok távozása a legelgondolkodtatóbb fejlemény. Immár nem csak az elit gimnáziumok végzősei mennek el (a kétnyelvű évfolyamokon egyes intézményekben 100 százalékos a külföldre jelentkezők aránya): beszéltünk olyan dunántúli kisvárosi középiskola igazgatójával, ahonnan idén minden ötödik érettségiző az EU-ban tanulna tovább. Ezzel vágnak össze egy nem reprezentatív, de országos felmérés adatai, amelyek szerint a magyar gimnazisták több mint 20 százaléka külföldre készül, további 28 százalék pedig nem zárja ki ezt a lehetőséget.

Nem csak a leendő egyetemisták mennek el: immár több ezren vannak, akik az érettségit is külföldön (főleg Ausztriában vagy Németországban) próbálják megszerezni. A legtehetségesebbeket változatos eszközökkel csábítják a kinti iskolák: a tanulmányi versenyek győzteseinek ösztöndíjat ajánlanak, a dán egyetemek egy általuk létrehozott magyar alapítványon keresztül nyújtanak segítséget, a svéd egyetemek azzal reklámozzák magukat, hogy az összes alapszak angol nyelvű és ingyenes.

A fiatalok elvándorlása a poli­tika felelősségét is felveti: miközben a kormány látható erőfeszítéseket tesz, hogy az általa preferált körben (középosztály és tehetősek) emelkedjen a születésszám, ennél sokkal nagyobb hatékonysággal szorítja ki az országból a diákokat a felsőoktatás tandíjasításával, egyes szakok megszüntetésével, a színvonal lerontásával és a röghöz kötéssel. A távozó tanulók leggyakoribb érve, hogy ha már úgyis fizetni kell, akkor inkább a versenyképes tudást adó képzést és az „európai" diplomát választják.