galéria megtekintése

Időhúzásban érdekelt most a kormány

9 komment


Doros Judit

Eddig nyert a demokratikus ellenzék az utóbbi hónapok eseményein – elsősorban az oktatás helyzete ­miatt indult tiltakozásokon és az NVI-botrányon. A Publicus Intézet nemrégiben készült felmérése azt mutatta, hogy az MSZP, a DK, az Együtt és az LMP is erősödött.

Az újabb nagy, szerdai tiltakozó akció nyomán arról kérdeztünk politikai elemzőket: tartós vagy átmeneti jelenség az ellenzéki erősödés?

Mikecz Dániel
Mikecz Dániel

– Emlékezetes, hogy a kitiltási botrány és a netadós tiltakozások után majdnem egymillió támogatót veszített a Fidesz. Nem csoda, hogy most is hasonló következményt számítanak sokan – mondta Mikecz Dániel, a Republicon Intézet kutatója. Szerinte a Fideszt nem az érintené érzékenyen, ha a közoktatás helyzete miatt aggódók hagyják el, hiszen az ő számuk nem kiemelkedő. A kormánypártok számára nagyobb veszélyt jelent, ha cselekvőképessége, kompetenciája kérdőjeleződik meg.

 

A jelenlegi közoktatási mozgósítás kapcsán láthatóan óvatosak a pártok, nem kívánnak rászállni a mozgalmakra. Mindeközben az is kiderült, hogy Pukli István MSZP-s múltja nem hiteltelenítette el a tüntetéseket, a pártpolitika-ellenességgel nem lehetett demobilizálni a tüntetőket – fogalmazott Mikecz. Hozzátette: a kormány érdekelt az időhúzásban, és a tüntetők is tudják, hogy május után, az érettségik közeledtével és a nyári szünet miatt nem lehetséges magas részvétellel bíró akciókat szervezni.

A két hét múlva szervezendő akció ezért valószínűleg ebben a tanévben az utolsó lesz. A további mozgósítás természetesen függ a kormány ajánlatától is, de a szakszervezetek és maga az iskolahálózat olyan infrastruktúrát jelent a mozgalomnak, ami nagyban segíti a további megmozdulásokat. A tüntetések elsődleges kiváltó okai az egyénileg tapasztalt sérelmek voltak, például az eszközök hiánya, a tanulók túlterhelt­sége, a tankönyvválasztás korláto­zása. Változtatás nélkül a rendszer újratermeli ezeket a problémákat és ezzel együtt a sérelmeket is, mindezzel pedig elvész az idő, amelyet a kormány a nyáron nyer – vélekedett Mikecz.

Krekó Péter
Krekó Péter

– A közvélemény-kutatásokból rendszerint nehéz ok-okozati összefüggéseket megállapítani. Nyilván ahhoz nem kell merész elemzői hozzáállás, hogy az NVI előtt történtek és az oktatással kapcsolatos tüntetések nem tesznek jót a kormánynak, s az ellenzék „vadászterületére" hajthatják a szavazók egy részét – mondta Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. A választási irodánál történteknél ez azért egyértelműbb, mert ott az MSZP volt a főszereplő, s egyben az áldozat, de átütő erejű plusztámogatottságot vélhetően ez sem okozott – vagy legalábbis rövid távon ez nem mérhető markánsan. A pedagógustüntetések szervezői jól látható módon igyekeznek távol tartani a politikát és a politikusokat az eseményektől, így ők inkább megfigyelői, mintsem szereplői ezeknek az eseményeknek. Tény, hogy az elégedetlenség – legyen szó az oktatásról az egészségügyről vagy bármilyen más témáról – a kormány támogatottságát gyengíti és az ellenzékét erősíti.

Részben ez az oka annak is, hogy láthatóan nem örül a kabinet, ha szakpolitikáról, korrupcióról és a kormányzás hibáiról szól a közbeszéd, s e helyett inkább egyetlen témakört erőltet, a migrációt – mondta Krekó Péter.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.