Idén Csath Magdolna kapja a Jobbik Pongrátz Gergely Érdemkeresztjét

Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár, a "100-ak tanácsának" tagja lesz a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely Érdemkereszt kitüntetettje - jelentette be az ellenzéki párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd felidézte: a Jobbik pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány hozta létre a Pongrátz Gergely Érdemkeresztet, amelyet évente egy - az ellenzéki párt "szellemi holdudvarához tartózó" - személy kaphat meg, a Jobbik szokásos évértékelő rendezvényén januárban.

Szavai szerint Csath Magdolna "szakmájának hazai lelkiismerete", aki hosszú évek óta hangoztatja a hazai kis- és közepes vállalkozások fellendítésének fontosságát a magyar gazdaság előrelépése szempontjából.     

Az egymillió forint pénzdíjjal is járó elismerést először tavaly januárban Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultáj főszervezője vehette át Vona Gábor pártelnöktől. Novák Előd ugyanakkor emlékeztetett arra is: tavaly ősszel a Jobbik 10. kongresszusán rendhagyó módon szintén Pongrátz Gergely Érdemkeresztet vehetett át Szaniszló Ferenc újságíró és Mészáros István, az új magyar gárda főkapitánya, akiknek a számukra korábban megítélt, de visszavont állami, illetve önkormányzati kitüntetések helyett adományozta az ellenzéki párt az elismerést.     

A Jobbik alelnöke kiemelte: Csath Magdolna szombaton, a Jobbik hagyományos évadnyitó rendezvényén veheti majd át a díjat. A rendezvényen egyébként a kétezer meghívott előtt évértékelő beszédet mond Vona Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.