Ennyivel kapnak többet szeptembertől a pedagógusok

Idén 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, a szeptemberre időzített béremelés havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára ma.A 2013-ban indult béremelési program 2017-ig tart, és öt év alatt átlagosan mintegy 50 százalékos emelést jelent.

Mint az álamtitkár példaként elmondta: egy főiskolai végzettségű, I. kategóriába tartozó, 19 éve dolgozó tanár 2013-ban 149.145 forintot keresett, 2015 szeptemberében ez az összeg 257.150 forintra emelkedett, 2017-ben pedig 274.050 forint lesz. Egyetemi végzettség esetén 2013-ban 172.900 forintot keresett egy pedagógus, ez tavaly 283.794 forintra nőtt, 2017-ben pedig 304.500 forintra emelkedik majd. Pedagógus II. besorolás esetén jelenleg egy főiskolai végzettségű pedagógus 282.865 forintot keres, amely 2017-ben 301.455 forintra nő, míg egyetemi végzettség esetén a jelenlegi 312.173 forintról 334.950 forintra.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a felsőoktatásban is elindult a már korábban bejelentett béremelés. Így január elsejével az oktatói-kutatói kör bére első lépésként 15 százalékkal nőtt, amit 2017-ben és 2018-ban további 5-5 százalékos emelés követ.

Az egyetemi tanárok bére például jelenleg 437 ezer forint, ami 2018-ra eléri az 554 ezer forintot. Az államtitkár hangsúlyozta: a bértábla rendezésének költsége összesen 15,8 milliárd forint, amit teljes egészében tartalmaz a költségvetés.
Hozzátette, 2008 óta a felsőoktatásban a bértábla nem változott, a jövedelemszint ugyan módosult, csaknem 20 százalékkal, de ennek az intézmények közötti és belüli eloszlása nem volt egyenletes.

A nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén ötmilliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés egy százaléka - fűzte hozzá Palkovics László. Megemlítette, hogy a felsőoktatás strukturális átalakítása után ebben az évben elkezdődhetnek a tartalmi átalakítások is. Utóbbinak része lesz majd az új nemzeti kiválósági program, amelynek részleteit nemsokára bejelentik - tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.