galéria megtekintése

Emberhiány miatt maradnak el sorra a műtétek

16 komment


Danó Anna

Elmaradnak a műtétek az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI), mert nincs műtősnő a beavatkozásokhoz – értesült a Népszabadság.

Az Amerikai úti intézet a harmadik legnagyobb idegsebészeti központ Európában. Évente négyezer fekvő beteget látnak el, köztük a legsúlyosabb koponyasérüléseket, bonyolult agy- és gerincműtéteket is itt végzik.

Lapunknak betegek arról panaszkodtak, hogy sorra mondják le a kórház orvosai a műtéti időpontokat. A kórház egyik orvosa azt mondta: a műtétek leállása miatt napok óta nem tudnak a betegeknek és a hozzátartozóiknak mit mondani, akik egyre türelmetlenebbek. Volt olyan beosztott is, aki arról beszélt, hogy a műtősnők pótlására rezidenseket küldtek az operáló orvosok mellé.

 
Előfordulhatnak csúszások a nyári szabadságolások idején
Előfordulhatnak csúszások a nyári szabadságolások idején
Teknős Miklós / Népszabadság

– Egyetlen halasztást nem tűrő vagy daganatos beteg operációja nem maradt el – nyilatkozta lapunknak Óváry Csaba, az OKITI orvos igazgatója, aki elismerte, hogy az elmúlt öt napban a hat műtőjükből csak négyben dolgoztak. Emiatt körülbelül húsz beteg műtétjét öt-tíz nappal későbbre „csúsztatták”. Ezek azonban mind halasztható esetek, olyanok, amelyeknél a beavatkozás későbbre halasztása nem okoz egészségkárosodást vagy állapotromlást. Amikor kiderült, hogy kevesebb műtőben lehet csak dolgozni, mindennap átnézik a kórtörténeteket, és minden olyan esetben, amikor a legkisebb gyanúja is van, hogy a betegnek kára lehet, ott azonnal kiírják másnapra a műtétet.

Hozzátette, az sem igaz, hogy nincs műtősnője az intézetnek. Mint mondta: ahogyan bármely más fővárosban lévő intézmény, ők is föl tudnának venni azonnal legalább két ilyen szakembert. Határozottan cáfolta Óváry Csaba azt is, hogy rezidensekkel pótolnák a műtősnőket. Szakmailag ez lehetetlen – mondta. Előfordulhat, hogy kisebb bőrfelszínhez közeli beavatkozásoknál, amikor nincs is szükség műtősnőre, van benn rezidens, de ott sem a szakdolgozó helyettesítése a feladata. Hozzátette: nyáron éppen a szabadságolások miatt előfordul, hogy kevesebb műtő működik, most is megpróbálják a kevésbé gyakorlott műtősnőket fölkészíteni, hogy az augusztusi szabadságok idején pótolhassák a gyakorlottabbakat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.