A frissen publikált dokumentumból kiderül, hogy a mostani krízis során 2014-ben érkezett először jelentősebb számú – főként koszovói – menekült Magyarországra, de az idegengyűlölők aránya nem akkor, hanem 2015 tavaszán, a kormány migrációellenes kampánya idején ugrott meg először látványosan. Ekkoriban alig jöttek hozzánk bevándorlók, viszont számos plakát figyelmeztetett, hogy el akarják venni „a magyarok munkáját”.

A Tárki 1992-től elemzi, hogy mit gondolnak a magyarok a migránsokról. A délszláv válság idején a lakosság 15 százaléka volt teljesen elutasító a menekültekkel szemben, és közel ugyanennyien voltak azok, akiket a xenofília („idegenbarátság”) jellemzett. Az idegengyűlölet utána végig megmaradt a 20 és 40 százalékos szint között, s csak 2016-ban emelkedett meg drasztikusan, pedig a határkerítés 2015. őszi megépítése óta a magyarok közvetlenül nem találkoznak menekültekkel.

A személyes találkozás érzékelhetően befolyásolja az attitűdöket, de nem feltétlenül olyan irányban, ahogyan várnánk: a lakosság 2015 őszén volt a legkevésbé elutasító, holott magyar szempontból ekkor eszkalálódott a válság, és ekkor vált feltűnővé az országon átutazó migránsok jelenléte. Az érintettek tömeges kiszolgáltatottságával szembesülő magyarok akkor sokkal elfogadóbbakká váltak. A határok lezárása és a menekültek eltűnése után viszont gyakorlatilag eltűnt a társadalomból a befogadó attitűd. Mindez arra utal, hogy a magyar emberek frissen támadt idegenellenessége jelentős részben mesterséges konstrukció, aminek több köze van a kommunikációs kampányokhoz, mint a menekültekkel kapcsolatos tapasztalatokhoz.

A jelzett hatások eredményeként 2016 januárjára a társadalomban 53 százalékos többségbe kerültek az idegengyűlölők, az „idegenszeretet” eltűnt, miközben az országban gyakorlatilag nincsenek bevándorlók.