Meggyanúsították a nyíregyházi polgármester bizalmasát

A nyíregyházi önkormányati cégnél állítólag fiktív számlák alapján fizettek ki mintegy 100 millió forintot. A Nemzeti Nyomozó Iroda tettesként gyanúsította meg a cégvezetőt, míg egy csoportvezetőt és egy helyi vállalkozót bűnsegédként hallgattak ki. Az ügy a lehető legrosszabbkor jött a nyíregyházi Fidesznek.

Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Bocskai Pétert, a nyíregyházi önkormányzat tulajdonában lévő Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő (NYÍRVV) Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Az ügy előzménye: a NYÍRVV Kft. felügyelőbizottságának egyik volt tagja, Orosz Zoltán azért tett feljelentést, mert információi szerint a társaságnál állítólag fiktív számlák alapján fizettek ki csaknem százmillió forintot. Erről Orosz Zoltán lapunknak korábban azt mondta: az önkormányzati cégnél olyan felújítási munkálatokat számláztak le és fizettek ki, amelyeket a valóságban nem vagy nem úgy végeztek el, ahogyan azokat a dokumentumokban feltüntették. Orosz Zoltán nem a NYÍRVV-vel szemben, hanem annak két vezető beosztású dolgozója, Bocskai Péter és D. Péter ellen tett feljelentést az ügyben még 2012-ben, az ügy azóta húzódik.

Érdeklődésünkre ma Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője azt mondta: „Egy nyíregyházi székhelyű nonprofit kft. ügyvezetőjét tettesként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének, míg a kft. csoportvezetőjét és egy nyíregyházi vállalkozót bűnsegédekként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vonták gyanúsítottként felelősségre". Az ügyész hozzátette: a gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését, a szóban forgó vállalkozó által vezetett gazdasági társaság ellen pedig "büntetőjogi intézkedések bevezetésére is sor került.” A nyomozás határideje 2014. október 4, ezt az ügyészség indokolt esetben meghosszabbíthatja.

A NYÍRVV tevékenységével kapcsolatban azt kell tudni, hogy a városi közgyűlés - a hulladék-gazdálkodást kivéve - egy kézbe adta a költségvetésből finanszírozott városüzemeltetési és vagyonkezelési feladatokat, így 2007-ben létrehozta a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft-t, majd a társaság 2011-ben átalakult NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-vá.

A nyomozás nagyban befolyásolhatja a nyíregyházi önkormányzati választás kampányát, a gyanúsítottat, Bocskai Péter cégvezetőt ugyanis  sokan a fideszes polgármester, Kovács Ferenc egyik bizalmasának tartják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.