galéria megtekintése

Hűtlen kezelés miatt feljelentették Botkát

17 komment


Tanács István

Név szerint jelentette fel Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét Német Ferenc, egy szegedi civil szervezet elnöke. Az ügyészség a feljelentést befogadta.

Igazságügyi könyvszakértői vélemény állítja, hogy 2,4 milliárd forintos kár érte Szeged városát, mert az uniós támogatásból épült Ligetfürdő városi tulajdonrészét áron alul adta magántulajdonba a Botka László vezette önkormányzat. Ezért Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke feljelentést tett Botka László ellen hűtlen kezelés gyanújával.

Mint péntek reggel a szegedi közgyűlés kezdete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a városnak előnytelen szerződések egyértelműen a polgármester nevéhez köthetők, ezért személy szerint ellene, és nem ismeretlen tettes ellen írta meg feljelentését.

A Napfényfürdő Aquapolis Szeged építését 2007-ben határozták el. Ligetfürdő Kft. néven közös projektcéget hozott létre a szegedi önkormányzat és a Leisztinger Tamás akkor MSZP-közeli nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. Utóbbi egyik szállodája, a volt szakszervezeti üdülőből kialakított Hotel Forrás a fürdő közvetlen közelében van. A Gyurcsány-kormány idején a Forrás bővítésére is jelentős uniós támogatást nyert el Leisztinger cége, és az új fürdő is 50 százalékos uniós támogatással épült föl.

 

Sokan akkor is úgy vélték: a városvezetés alárendeli a helyi lakosság érdekeit Lesztinger Tamás cégéének. A Forrás Szállót négycsillagossá bővítették, egyik fő szolgáltatása azonban a korszerű fürdő volt, amelyet a szálló vendégei kedvezményesen használhatnak. Az építkezéshez lebontották a közkedvelt szegedi termálfürdőt, sokak szerint alulértékelt apportként bevitték a város legértékesebb telkét, kútjait.

A haszon a szállodán, a Hunguestnél jelenik meg, önmagában az elkészült Napfényfürdő veszteséget termelt. A veszteséges Napfényfürdőben azonban az önkormányzatnak volt 80 százalékos tulajdonrésze. Ennek arányában a veszteségek és a hiteltörlesztés is a várost terhelte volna, amely azonban ezt többnyire nem fizette ki. Helyette tagi kölcsönnel a Hunguest Hotels Zrt. állt helyt. Így végül mikor letelt az uniós támogatásoknál szokásos fenntartási időszak, az önkormányzat üzletrészét meghirdették eladásra.

Megvásárlása azonban egyedül a Hunguest Zrt.-nek érte meg, vélhetőleg ez is volt a cél. Bárki más jelentkezett volna a fürdőért, annak át kellett volna vállalni több mint 7 milliárd forint egyéb költséget, amit a Hunguest tagi kölcsönként és hiteltörlesztésként az elmúlt években kifizetett. Így A Hunguestnél egy kézbe került a szálloda és a fürdő – a könyvszakértők szerint 2,4 milliárd forint kár érte a várost. Már nem Szegedé az értékes telek, elveszett a saját fürdője, de a város elhanyagolta szerény alternatívát jelentő Partfürdőt, és nem fejlesztették érdemben a kiskundorzsmai Sziksósfürdőt sem. Sokan ezt annak tulajdonítják, hogy nem akar a város konkurenciát teremteni a Napfényfürdőnek – ahová azonban csak olyan áron engednek be fürdőzőket, hogy lehetőleg ne sok átlagcsalád zavarja a négycsillagos Forrás Szálló jól fizető, igényes vendégeit.

Csavar a történetben, hogy Német Ferenc, a feljelentő, a Tisza Lajos Polgári Egyesület elnöke – e civil szervezet meghatározó alakja viszont Bartha László korábbi fideszes polgármester, akinek 2002-es bukása óta Botka vezeti a várost.

Az ügy ismerői számára világos, hogy az ügylet előnyeit Leisztinger Tamás cégének szánták. Csakhogy áprilisban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Leisztinger magyarországi szállodáit a Fidesz-közeli Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó cég veszi meg. Vagyis a szocialista Botka a Leisztingernek kidolgozott előnyöket végül egy Fidesz-közeli cégnek juttatta, amit egy Fidesz-közeli civil szervezet elnöke támadott meg az ügyészségen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.