Húszmilliárdos befektetéssel kaszálnak 115-öt az MTV-n?

Hozzák nyilvánosságra a Magyar Televízió új, óbudai székházának építésére és működtetésére kötött szerződést - egyebek közt ezt követelték a tulajdonos közalapítvány ellenzéki tagjai a tévészékház előtt. Szerintük a beruházónak hat-hét év alatt megtérül az építtetés költsége, miközben az MTV negyven évig fizet havi 765 ezer eurót.

Felizzottak az indulatok, pro és kontra röpködtek az érvek a Magyar Televízió Közalapítvány ellenzéki kurátorai mai sajtótájékoztatóval összekötött tüntetésén. A fideszes és KDNP-s kurátorok azért ismételték meg éppen most az óbudai tévészékház-beruházással szembeni kifogásaikat, mert ma először ülésezik a kuratóriumi elnöskég az új épületben.

A köztelevíziónak június végéig kell kiköltöznie az évekkel ezelőtt eladott és mostanáig bérelt Szabadság-téri székházából. Az új, óbudai székház-beruházásról pedig 2007-ben állapodott meg a médium és a Wing Zrt. (egykori Wallis Ingatlan) tulajdonában álló Millenniumi Média Kft. A magáncég saját pénzből és bankhitelből húzta fel az épületkomplexumot, a köztévé pedig 22+18 éven át bérli azt. A bérleti díjat havi 765 ezer euróban rögzítették. A drága euró miatt ez a konstrukció jelentős - idén mintegy egymilliárd forintos - többletkiadással jár a nagyobbik köztévének. 

Hogy elejét vegyék a veszteség halmozódásának, az MTV menedzsmentjét a szerződés újratárgyalására, a bérleti díj forint alapon történő meghatározására utasította néhány héttel ezelőtt a tulajdonos kuratórium elnöksége. A szerződés megnyitása és újratárgyalása elől Pákozdy Zsolt, a beruházó és működtető cég ügyvezetője sem zárkózott el; tárgyalási hajlandóságát lapunknak nyilatkozva is megerősítette április közepén. A tévé menedzsmentjétől egyelőre nem sikerült megtudni, történtek-e lépések az ügyben, Pákozdy Zsolt pedig - bár jelen volt a mai tájékoztatón - a helyszínen nem kívánta kommentálni az elhangzottakat. 

"Az MTV új bázisa 115 milliárd forintba fog kerülni a magyar adófizetőknek a negyven évre vállalt bérleti konstrukció alatt" - ezt már Szabó László, fideszes kurátor jelentette ki rosszallólag. Balogh László KDNP-s kurátor, a tulajdonosi testület elnökhelyettese pedig kijelentette: ő már az építtetésről szóló döntéskor is ellenezte a magáncég bevonását a kivitelezésbe, helyette a televíziónak kellett volna megépítenie - bankhitelből - az új bázisát. Az elképzelés életképességét Balogh nem támasztotta alá számításokkal - kérdéses például, hogy kaphatott volna-e a piacon hitelt az évek óta forráshiányos, rendkívüli bevételeit is rendre felélő Magyar Televízió?

Az ellenzékiek követelték: a Milleniumi Média Kft-vel kötött szerződés teljes egészében legyen nyilvános. Szabó László azt mondta: az adófizetők pénzéből fizetik a bérleti díjat, ezért a beruházási és bérleti szerződésnek teljes egészében nyilvánosnak kellene lennie. Többek között arra kíváncsiak: mennyiért épült meg a beruházás és ehhez képest mekkora nyereségre tesz szert a beruházó és működtető cég. Meg nem nevezett ingatlanpiaci szakértőkre hivatkozva Szabó László lapunknak azt mondta: a telek és az új székház felépítése mai áron nem kerülne többe húsz milliárd forintnál. Szerinte a Millenniumi Média Kft.-nek hat-hét év alatt megtérül a befektetése, a többi bevétel nyereséggé alakul.

Ezen a ponton jelent meg a színen Czeglédi László, a tévékuratórium szocialista elnöke és felkérés nélkül bekapcsolódott a tájékoztatóba.  Néhány perc alatt felbomlott a rendezvény koreográfiája; az események kínos közjátékba, személyeskedő vitába torkolltak Czeglédi és az ellenzéki kurátorok között. Czeglédi szerint a másik szerződő féltől is függ, minden részletében nyilvánosságra hozható-e a szerződés. Szabó és Balogh László szerint a közpénzekre kötött szerződés minden részletének nyilvánosnak kell lennie.

Pákozdy Zsolt, a Millenniumi Média Kft. ügyvezetője később ígért válaszokat az ellenzék felvetéseire. Annyit azonban mégis elmondott a helyszínen: a székházszerződés szerintük minden lényegi elemét nyilvánosságra hozták. Korábban már szerkesztőségünk is szerette volna megtudni: a közpénzből fizetett, havi csaknem egymillió eurós bérleti díj - összevetve az építtetés és az üzemeltetés költségeivel - milyen hasznot jelent a fejlesztő magáncégnek az évtizedek folyamán. A válasz akkor így hangzott: ez természetesen üzleti titok. Illetve: a közpénz felhasználásáért felelős döntéshozók alaposan mérlegelték, vajon az ajánlat megfelel-e az általános piaci feltételeknek, ajánlatunk piackonform.

A fideszes kurátorok egyébként Bajnai Gordon miniszterelnökkel is összefüggésbe hozták a tévszékház ügyét. Kijelentették: a Millenniumi Média Kft. köthető a Wallis-csoporthoz, melynek élén több évig a jelenlegi miniszterelnök állt. A kormányszóvivő iroda MTI-nek küldött reagálásában az áll: a Magyar Televízió  a kormányzattól független, részvénytársasági formában működő szervezet, felette a tulajdonosi jogokat éppen az a Magyar Televízió Közalapítvány gyakorolja, amelynek a Fidesz és a KDNP által delegált tagjai most politikai akcióba kezdtek. A közlemény szerint a Fidesz és KDNP delegáltjai úgy tesznek, mintha most ismerték volna meg az MTV székház bérlési konstrukciójának részleteit, pedig épp az lenne a kuratóriumi tagok dolga, hogy felügyeljék a közmédium ügyeit. A Közalapítvány tagjai azonban nem csak ettől a ténytől tekintenek el, amikor a kormányfő lejáratását célzó akcióba kezdenek, hanem attól is, hogy Bajnai Gordon 2005 óta már nem vezetője a Wallis Zrt -nek.

 

 

115 milliárdot kérnek számon a fideszes kurátorok
115 milliárdot kérnek számon a fideszes kurátorok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.