Húszezer ápoló hiányzik, az orvosokkal "rablórömit" játszanak

Egymástól csábítgatjuk el a szakembereket – mondja ­Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató főorvosa. Az intézményből nemrég nyugdíjba ment egy reumatológus, így e szakmából már csak négyen maradtak a kórházban. A kiesett szakembert ezúttal nem is tudják pótolni.

– Hiába pályáztatunk doktorokat a különböző szakterületekre, osztályvezető főorvosnak sem nagyon jelentkeznek – kesereg a korábbi egészségügyi miniszter. – Már a korábban népszerű szülészetre, nőgyógyászatra sem akarnak jönni. A fiatalok szívesen próbálják ki magukat külföldön. Míg sokan itthon maradnak, de otthagyják az orvosi pályát, átmennek a gyógyszeriparba, -kereskedelembe.

A főigazgató hozzáteszi, az országon belül is nagy a fluktuáció, ám a betegek nincsenek kisegítve azzal, hogy az egyik városból a másikba csábítják el a szakembereket, az orvoshiány ettől a „rablórömitől" nem csillapodik.

Rácz Jenő még tragikusabbnak tartja az ápolóhiányt. Azt mondja, húszezren hiányoznak a szakmából, és alig van utánpótlás.

A veszprémi kórházban évi 600 millió forinttal ösztönzik a szakszemélyzet maradását
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Országszerte kevés az aneszteziológus, és van olyan megye, ahol egyetlen idegsebész sem dolgozik. A főigazgató szerint a Dunántúl, ezen belül Veszprém a többi térséghez képest még kifejezetten jól áll, műszerezettségükre, infra-struktúrájukra, fejlesztéseikre nem panaszkodhatnak, s a hiányszakmákban sem drámai a helyzet. Radiológusaik például a környező városok betegeinek a felvételeit is leletezik.

A veszprémi Csolnoky kórház a kötelezőn túl évente 600 millió forinttal ösztönzi a szakszemélyzet maradását. Támogatják azt a vállalkozási formát is, amelynek keretében a doktor egy hetet külföldön tölt, hármat itthon gyógyít. Így gyarapítja ismereteit, több pénzt tud keresni, és jobban ragaszkodik itthoni kórházához.

Rácz Jenő egyébként a hazai egészségügy állapotára jellemzőnek tartja, hogy kórházuk egyik szakemberének a nyugdíjazása országos ­visszhangra talált.

A veszprémi kórházban évi 600 millió forinttal ösztönzik a szakszemélyzet maradását Fotó: archív – szabó bernadettA betegek nincsenek kisegítve azzal, hogy egyik kórházból a másikba mennek át az orvosok, a kieső szakembereket pedig alig lehet pótolni – mondja Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter, a veszprémi kórház főigazgatója.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.