galéria megtekintése

A Fidesz eljátszotta a becsületét Veszprémben

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 31. számában
jelent meg.

20 komment


Hajba Ferenc
Népszabadság

A négymilliárdos uszodát még nem tervezik, a hangoztatottan mintaprojektnek szánt húszemeletes toronyház legalább félmilliárdos rekonstrukciójának érdemi előkészületei nem kezdődtek el, pénz hiányában pedig késik a veszprémi elkerülő út korszerűsítése is.

Az említett projektek a Fidesz országos kétharmadát eldöntő februári időközi parlamenti választások kampányában határidőhöz kötött ígéretként hangzottak el a királynék városában. A nem elvakult szavazók persze tudták, hogy választási fogásról van szó, de úgy voltak vele: hátha mégis csurran-cseppen valami a településnek.

Az elemzők előre figyelmeztettek, hogy a kormány teljesíthetetlenül túlígéri magát a kampányban, s ez már hitelességének a szavazatok számában is kifejezhető rovására mehet. A voksolást végül az ellenzéki közös jelölt, a független Kész Zoltán nyerte.

A Fidesz legrégebbi, s leglátványosabb ígérete a város centrumában álló húszemeletes épület gyors, de nem előzmény nélküli rekonstrukciója volt. A Magyar Hírlap már 2010-ben megírta, hogy a statikai szempontból is kritikus, ronda, egészségtelen épületet a dunaújvárosi Solanova mintaprojekt alapján hozzák rendbe. Félmilliárd forintból felújítanák az épületet, a tetőt, a külső burkolatot, kicserélnék a fűtési rendszert, s alternatív energiaforrásokkal látnák el a toronyházat.

 

A felmelegített elképzelést a nemzeti hírügynökségnek 2015. februárban, közvetlenül a választások előtti napokban Némedi Lajos, a Fidesz jelöltje nem kampányfogásnak, hanem „becsületbeli ügynek” nevezte. Szabó Zsolt fejlesztésért és klímapolitikáért felelős államtitkár pedig azt ígérte, az építkezés jövő ősszel már be is fejeződik. A szükséges költségeket ő már 500 millió és 1 milliárd forint között határozta meg.

Nem hozott megváltást a szavazás a toronyház lakóinak
Nem hozott megváltást a szavazás a toronyház lakóinak
H. Szabó Sándor / ORFK

A nyertesnek gondolt, de elbukott választási kampány idején beígért határidőből a műszaki szakemberek szerint mára mindenképpen kifutottak. A veszprémi városházától azt a hivatalos tájékoztatást kaptuk: „A veszprémi toronyház felújítása kapcsán várjuk azt a pályázati kiírást, aminek keretében lehetőség lesz projektünk benyújtására.”

A toronyház lakóinak tehát még várniuk kell, de mi van az ugyancsak a kampányban ígért uszodával?

A Magyar Közlönyben tavaly megjelent kormányhatározat arra kötelezi a szaktárcát, hogy a megvalósítási konstrukciót 2015. március 31-ig nyújtsa be. A kormány az előkészítő feladatokhoz a nemzetgazdasági minisztert is felszólította, hogy gondoskodjon a szükséges négymilliárd forint költségvetési előteremtéséről. A Magyar Úszó Szövetség egyébként azonnal a kezdeményezés mögé állt. Az ellenzék azt reméli – főleg az olimpia lázában –, hogy nem úszik el a beígért uszoda.

Hartmann Ferenc szocialista önkormányzati képviselő emlékeztetett az előzményekre, majd utalt arra, hogy Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője az idén márciusban és áprilisban a beruházás pénzügyi helyzetéről érdeklődött a tárca vezetőjétől. Seszták Miklós fejlesztési miniszter lényegében azt válaszolta, hogy a beruházás előkészítése és megvalósítása „tárgyában” ő folytat egyeztetést a nemzetgazdasági miniszterrel, az emberi erőforrások miniszterével és a város polgármesterével.

Hogy ezek az egyeztetések hol tartanak, arról megbízható információkat nem sikerült szereznünk.

A kampány utóhatásaként is értelmezhető újabb ügy pedig az, hogy a jelek szerint egyelőre nincs meg a pénz a veszprémi elkerülő útnak az ugyancsak a választás hevében megígért korszerűsítésére.

A 8-as főút alig több mint 12 kilométeres szakaszáról van szó, valamint három csomópontról. A tervek szerint a felújított kétszer kétsávos útnak már tavaly el kellett volna készülnie. Ez akkor nem történt meg, így 2015-ben felhasználták a kampányígéretek között, mondta Katanics Sándor, a DK önkormányzati képviselője. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – ígérete szerint – mindenesetre elszántan keresi a korszerűsítéshez szükséges pénzt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.