Húsz-harmincezer forintért változtatták meg Magyarország sorsát

Állítólag húsz-harmincezer forintot kaptak azok a kopasz, kigyúrt fiatalemberek, akik a Nemzeti Választási Irodánál megakadályozták kedden, hogy az MSZP-s Nyakó István nyújtsa be először a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését.
Szolnokról jöttek húsz-harmincezer forintért „hazaárulóskodni" azok a kopasz kigyúrt férfiak, akik a magyar demokrácia egyik legszégyenteljesebb akciójával megakadályoztak egy ellenzéki népszavazást – állította Havas Henrik az ATV Havas a pályán szombat este látható adásának felvételén.

A csatorna honlapján olvasható rövid előzetes szerint a műsorvezető azt is elmondta, kinek a megbízásából jöttek a kopaszok. Emellett elárulta, hogy kénytelen volt felhívni egy régi alvilági ismerősét, és tőle származik az információ.

 Az MSZP kedd délelőtt sem tudta elsőként beadni a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodánál. Nyakó István szocialista politikust ugyanis – kopasz és kigyúrt férfiak segítségével – négy másodperccel megelőzte Erdősi Lászlóné, aki végül egy boltzár fenntartását tartalmazó beadványt nyújtott be. Pontosabban nem is ő, hanem az a fiatal férfi, aki vele együtt távozott az iroda Alkotmány utcai épületéből. A kopaszok által erősen támogatott duó célja az volt, hogy beelőzzék az MSZP-t.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.