Húsz ember dolgozik a magyar nyelvstratégián

Bürokratikus hivatali rendben, egy politikus által kinevezett vezető irányítása alatt készül a magyar nyelvstratégia – legalábbis a Magyar Nyelvstratégiai Intézet szmsz-éből erre lehet következtetni.

Négy főosztállyal és összesen húsz fővel működik a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, rövidített megnevezése szerint MANYSI – derül ki a Hivatalos Értesítő legutóbbi számából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter által 4/2014. MvM számon kibocsátott utasítás – vagyis a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) – szerint az intézet székhelye a Kossuth tér 1-3., de van egy telephelye a budai Várban, a Magyarság Házában is.

Az új intézmény feladata többek között nyelvi adatbázisok létrehozása, nyelvpolitikai javaslatok, illetve a középtávú magyar nyelvstratégia kidolgozása, Emellett irányelveket fogalmaznak meg a magyar nyelvi értékvesztés megakadályozására, kutatják a nyelv és a kultúra összefüggéseit, s alkalmazzák annak eredményeit az oktatásban.

A százmillióból gründolt szervezet alaptevékenysége az szmsz szerint társadalomtudományi és humán kutatás, fejlesztés. Az intézet élén igazgató áll, akit a Miniszterelnökséget vezető miniszter nevez ki, és ő gyakorolja felette a munkáltatói jogokat is. Hogy mennyire helyénvaló, ha egy tudományos intézmény első embere közvetlenül egy politikustól függ, igencsak kérdéses.  
Igaz, egyes szakmai vélemények szerint inkább kormányhivatalról, mintsem tudományos kutatóintézetről van szó. Ezzel kapcsolatban pedig felvetődik, hogy a jó magyar nyelvpolitikai stratégia kialakítására állami hivatal egyáltalán alkalmas lehet-e.

Egy biztos: az szmsz egy bürokratikus szervezet működését írja le, amelynek igazgatója biztosítja a „működés személyi, tárgyi és pénzügyi” feltételeit, ellenőrzi „az irányítása alá tartozó személyek feladatainak végrehajtását. Valahol a sor végén szerepel az is, hogy „dönt a MANYSI munkáját megalapozó stratégiák” feltételeiről.

A munkatársak esetében is hasonlóan fontos követelményeket fogalmaznak meg, például ők közvetlen felettes vezetőjük irányítása alatt, a „MANYSI érdekeit szem előtt tartva” dolgoznak. Az is kiderül, hogy feladataikat kormányzati szolgálati jogviszonyban látják el. Így a tudományos élet szabadságáról még nehezebb beszélni, mert egy közszolgát a vezetője akár bizalomvesztésre hivatkozva is akármikor meneszthet.

Kérdéses az is, hogy az intézet mire lesz képes, mert az szmsz-ben meghatározott létszámkeret nem túl nagy. A húsz főből ráadásul kilencen – a gazdasági vezető, valamint a gazdasági főosztály három, illetve a szervezési főosztály öt tagja – valószínűleg nem a szűken vett alaptevékenységhez kapcsoló munkát végeznek. Erre marad a nyelvtudományi és nemzetközi kapcsolatok, valamint a tudományos, pedagógiai és belföldi kapcsolatok főosztályának öt-öt embere. Kész szerencse, hogy az intézet feladataihoz hasonló témában folynak kutatások az MTA-án és egyetemeken is.

Érdekesen alakul ugyanakkor a vezetők és a beosztottak aránya, hiszen munkatársak legalább negyede visel valamilyen sarzsit.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.