Mesteri menekülési terv a húsvét

- Az ószövetségi peszach, ami elkerülést jelent, a zsidóság szabadulásának ünnepe az egyiptomi fogságból - mondta Németh Sándor.

- Vérről, bűnről, haragról, egy mesteri menekülési tervről és Isten győzelméről beszélt a Hit Gyülekezete ünnepi istentiszteletén Németh Sándor vezető lelkész - olvasható az Atv.hu portálon Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője húsvéti prédikációjáról, amely mintegy 8000 hívő előtt hangzott el a budapesti Hit Parkban.

- A napokban egy olyan eseményt ünneplünk, amelynek a gyökere legalább 3500 évre nyúlik vissza - mondta. Az ószövetségi peszach, ami elkerülést jelent, a zsidóság szabadulásának ünnepe az egyiptomi fogságból. A tizedik csapást, a bosszú angyalának öldöklését úgy tudták elkerülni Izrael fiai, ha egy áldozati bárány vérével megjelölték házaik bejáratát.

A Biblia tanítása alapján Jézus Krisztus is áldozati bárány, aki azért adta életét és vérét, hogy a bűnös, de Benne hitre jutó emberek elkerüljék Isten haragját, ami végső soron az örök kárhozat, emlékeztetett Németh Sándor.

Az Isten által kijelölt bibliai ünnepek konkrét történelmi eseményekhez kötődnek, hiszen az egyiptomi kivonulás, az exodus is tény, mint ahogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata és feltámadása, azaz a halál felett aratott győzelme is tény, hangsúlyozta a lelkész. 

Húsvét ünnepén a hívők Isten üdvözítő munkájára emlékeznek, és egyben előre is tekintenek, hiszen ez a munka még nem fejeződött be: az események Isten és a Vele szövetségben élő hívők teljes győzelmével fognak zárulni, és az örökkévalóságban fognak beteljesedni, mondta Németh Sándor.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.