galéria megtekintése

Húsvét hétfőtől sztrájkol a Volán

0 komment

L. K.

Kudarcba fulladtak a bértárgyalások a Volán-társaságoknál, ezért húsvét hétfőtől kezdődően öt napon át a megszokotthoz képest kevesebb járat fog közlekedni, mert a munkavállalók sztrájkot hirdettek. Nagyjából két százalékon folyik a vita.

A bértárgyalások eredménytelenül zárultak a Volán-társaságoknál március 11-én, ezért most szerdán a még elégséges szolgáltatásokról egyezkedtek az alágazati kollektív szerződést aláíró szervezetek a munkáltatóval, ami a sztrájk feltétele. Miután elfogadható ajánlatot az utolsó pillanatban sem kaptak, az érdekérvényesítés utolsó eszközét választották.

Fotó: Lehoczky Péter / Népszabadság/archív

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szóvivője kérdésünkre elmondta: március 28-tól, tehát húsvét hétfőtől ötnapos sztrájkot hirdettek. Miután a még elégséges szolgáltatást mindenütt biztosítani kell, a járatok csaknem nyolcvan százaléka a munkabeszüntetés idején is közlekedni fog.

 

A sztrájkot így az utazók sok helyütt – ahol legfeljebb napi néhány busz indul – szinte észre sem fogják venni. Lesznek viszont olyan nagyvárosok – hangsúlyozta az érdekvédő –, ahol egymás nyakában fognak ülni az emberek, mert egy-két kimaradó járat miatt is várhatóan nagy lesz a zsúfoltság.

Korábban a munkáltató egyszázalékos béremelési ajánlatot tett, az érdekképviseletek viszont egyöntetűen kiálltak a korábbi követelésük mellett, ami 7,5 százalékos fizetésemelésről és bérfelzárkóztatásról szólt. Később a szakszervezetek visszakoztak, és már csupán háromszázalékos bérnövekedést, illetve a béren kívüli juttatások havi ötezer forinttal történő emelését kérték.

A munkáltató ezzel szemben csak 2,66 százalékot ígért, de azt sem mindenkinek – mondta Baranyai. Valamilyen követhetetlen szempontok alapján ebből is differenciált bérfejlesztést hajtanának végre – fogalmazott –, amit a szakszervezetek elfogadhatatlannak találnak.

A 18 ezer főt foglalkoztató hét régiós Volán-társaságnál érintett mind a hat érdekképviselet egységesen lép fel a béremelés érdekében – közölte korábban Baranyai. Abból pedig semmiképpen nem engednek, hogy a keresetek növekedése a kafetériával együtt érje el a legalább öt százalékot.

A cégnél a bruttó átlagfizetés egyébként körülbelül 240 ezer körül alakul, ami a kelet-magyarországi régióban már csak 220 ezer forint. Baranyai tud azonban olyan buszvezetőről is, aki nettó 97 ezret vitt haza januárban. Ebből nem lehet eltartani egy családot, s ekkora fizetéssel a pályát sem lehet vonzóvá tenni, hiszen tőlünk nyugatra ennek a sokszorosát keresi egy sofőr – hangsúlyozta az elnök. Az érdekvédő szerint így nincs hová visszakozniuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.