Hunvald újabb bűneire derült fény

Újabb sokmilliós fiktív tanácsadói szerződések miatt gyanúsította meg az ügyészség Hunvald Györgyöt, a korrupciós cselekmények miatt csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi szocialista polgármestert - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Az egyik gyanúsítás szerint 2008 elején Gál György, a VII. kerület gazdasági bizottságának jelenleg szintén előzetes letartóztatásban lévő egykori szabad demokrata elnöke arra kérte Hunvald Györgyöt, hogy a barátnőjével olyan szerződést kössön, melynek révén tényleges munkavégzés nélkül havi rendszeres juttatásban részesülhet az önkormányzattól - tartalmazza a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény.

Hunvald György - 2008. március 01-jétől 2010. november 30-ig hatályos - megbízási szerződést kötött a nővel, havi bruttó 300 ezer forint megbízási díjért. Annak ellenére, hogy a nő semmilyen szerződés szerinti tevékenységet nem végzett, Hunvald György 2008. decemberéig a szerződés teljesítéséről havonta valótlan igazolást állított ki, amely alapján 2008 végéig az összesen bruttó hárommillió forint megbízási díjat ki is fizették.

Gál György 2008. november 27-én történt előzetes letartóztatásba helyezése után Hunvald György - bár a szerződést nem bontotta fel - teljesítéséről 2008. decembere után további igazolásokat már nem állított ki, és így 2009-ben kifizetés már nem történt.

Az ügyészségi közlemény kitér arra, hogy Gál barátnője ebben az időszakban a korábbinál lényegesen nagyobb önkormányzati bérlakást is kapott.

A másik gyanúsítás szerint Czibula Csaba volt VII. kerületi önkormányzati képviselő - aki ellen a főügyészség indítványára a bíróság nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki - Hunvald Györgyöt 2007 elején arra kérte, hogy a volt feleségével olyan szerződést kössön, amelynek nyomán havi rendszeres juttatásban részesülhet a VII. kerületi önkormányzattól. Czibula Csaba felhívása nyomán Hunvald György 2007-ben és 2008-ban is egy-egy évig hatályos megbízási szerződést kötött a volt feleséggel.

Annak ellenére, hogy a nő a szerződésben meghatározott tevékenységet nem végzett, Hunvald György a szerződés teljesítéséről havonta valótlan igazolást állított ki, amely alapján 2008 végéig összesen bruttó 3,2 millió forint megbízási díjat fizettek ki.

A 2009 végén közölt újabb gyanúsítások alapján Hunvald Györgyöt kétrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és kétrendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással gyanúsítják a nyomozó ügyészek, mely cselekményeknek Gál György, illetve Czibula Csaba a felbujtója volt. Hunvald György a vele legutóbb közölt gyanúsításokkal kapcsolatban panasszal nem élt, ugyanakkor a tanácsadói szerződésekkel összefüggésben nem akart vallomást tenni.

Gál György a gyanúsításközlések ellen panasszal élt, majd megtagadta a vallomástételt. Panaszát a felettes ügyészség elutasította.

Egy másik tanácsadói szerződéssel összefüggésben 2009 április vége óta ugyancsak hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanújával nyomoz a főügyészség Hunvald György ellen, amely cselekményeknek a nyomozás adatai szerint Kardos Péter - a pénzügyi bizottság volt szabad demokrata elnöke - volt a felbujtója.

Az akkor közölt gyanúsítás lényege szerint Hunvald György - a Kardos Péterrel történt megállapodásnak megfelelően - 2008-ban fiktív megbízási szerződést kötött Kardos Péter barátjával, abból a célból, hogy a szerződés alapján járó megbízási díjjal egészítsék ki Kardos élettársának az egyik önkormányzati intézménytől kapott jövedelmét. Ezen bűncselekmények lényegét Hunvald György beismerte, míg Kardos Péter feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

A még szükséges nyomozati cselekményekre tekintettel, a főügyészség kezdeményezte a - legutóbb 2010. február 03-áig meghosszabbított - nyomozás határidejének további meghosszabbítását.

Hunvald Györgyöt az ügyészség tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyészség szerint Hunvald önkormányzati bérlakásokat utalt ki kedvezményesen rokonoknak, ismerősöknek, akik azokat olcsón megvásárolhatták. Ugyanakkor Hunvald tudott arról, hogy több ingatlant előre egyeztetett módon becsültek fel, és tudomása volt arról is, hogy ezeket a külföldi befektetők a becsültnél lényegesen magasabb áron is megvennék. A gyanúsítások szerint összesen mintegy 350 millió forint vesztegetési pénzt adtak át az elkövetők, és az önkormányzatnak milliárdos kárt okoztak, továbbá több mint 1,5 milliárdos károkozás kísérleti szakaszban maradt.

Hunvald az eljárás során részben tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Az ügyben összesen csaknem kéttucatnyi gyanúsított van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.