Hunvald-ügy: ma minden eldől

Kedden a Kúrián kiderül, hogy a volt erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György követett-e el bármilyen bűncselekményt. A legfőbb bírói fórum most harmadfokon jogerős verdiktet hirdet.
Az ügyész újabb vádpontokban indítványozta Hunvald György egykori szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és további négy terhelt elmarasztalását, míg a védelem egyes részcselekmények esetében a vádlottak felmentését kezdeményezte a Kúrián júniusban indult harmadfokú eljárásban.

A vádirat szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald hivatali ideje alatt, tehát 2003 és 2009 között százmilliós ingatlanpanamák voltak, emellett több tízmilliós kárt okoztak fiktív tanácsadói szerződésekkel, szabálytalanul utaltak ki önkormányzati bérlakásokat, s néhány százezer forintos veszteség származott hivatali mobiltelefon jogosulatlan használata miatt is.

A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában első fokon Gált nyolc és fél év, míg Hunvaldot másfél év szabadságvesztéssel sújtotta. Emellett Gált az általa átvett kenőpénz összegének megfelelő, 366 millió forintos vagyonelkobzásra és több mint 230 milliós kártérítés megfizetésére kötelezték, míg Hunvaldnak 21 milliót kell lerónia. A bűnszervezetben elkövetést azonban – ami súlyosan minősítő körülmény lett volna – a bíróság nem látta bizonyítottnak.

A verdikt szerint a volt polgármester nem tudott a vesztegetési ügyekről, így őt csak kisebb hivatali bűncselekmények miatt marasztalták el. Ő egyébként csaknem három esztendőn át előzetes letartóztatásban volt, tehát többet ült, mint amennyit az ítélet szerint börtönben kellene töltenie.

A fellebbezések kapcsán a Szegedi Ítélőtáblára járt el, s bár a büntetéseken másodfokon nem változtattak, egyes részcselekményeket másként ítéltek meg, így a vádlottak egy része ismét jogorvoslati kérelemmel élhetett. Így került az ügy a Kúria elé.

Az eljárás során felvetődött, hogy Hunvald jelentős ingatlanvagyonra tett szert, ugyanakkor luxuskocsikat is vásárolt. Később kiderült azonban, hogy egy alapos felújításra szoruló veteránautót vett, a balatoni nyaralója pedig a sajtóban megjelent kétszázmilliónál jóval kevesebbet ér.

Újra Hunvald György vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t – derült ki néhány napja. A korábban elítélt, de már szabadult politikust nagy, kétharmados többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták. Ő egyébként nem lépet ki a pártból, s onnan nem is zárták ki soha.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.